egy turistáskodó pedagóguscsoporttal jött városunkba régi egyetemi csoporttársam, akivel egy évig a kollégiumban egy szobában is laktunk, "gólya"korunkban
8-ra beszéltük meg, hogy odamegyek a szállásuk elé, mert akkor indulnak városnézésre, és csatlakozom hozzájuk de ő már előre beharangozta a társainak, hogy biztos késni fogok, mert hogy egyetemista koromban is mindig elkéstem (alig tudtak reggelente kikönyörögni az ágyból - mint felidézte.) Hát nem is tudtam , örüljek-e ennek, vagy ellenkezőleg, mindenesetre megnyugtatott, hogy nem öregedési, hanem eleve alkati problémáról lehet itt szó (persze nem is késtem , csak 10 percet, még utol is értem őket a szomszédos református templomnál), és már hajnali 4 kor kint voltam az ágyamból amúgy is....(persze álmosan)
mikor nekem szegeződött pár célratörő kérdése, -úgy fél évszázad távlatából, kicsit meglepődtem... de tán leginkább ezen: "úgy alakult-e az életed, mint ahogy megtervezted, ill elképzelted...?" mert - az övé nem egészen..., válaszolt rögtön, - míg én zavartan, hebegve haboztam -, bár volt, amiben többre is vitte mint valaha is gondolta.. (pl a főiskolai docensség), de amit nagyon szeretett volna, a Magánéletében, ill családi életben, az nem sikerült!... utólag jutott eszembe mikor már elbúcsúztunk, Arany Epilógusa, hogy lehet, hogy mindannyian valahogy így vagyunk kicsit ezzel, ha visszatekintünk az életünkre, a kiindulópontra, a vége felől:
Az életet, ím, megjártam;
Nem azt adott, amit vártam:
Néha többet,
Kérve, kellve, kevesebbet.
nem is tudom, én "mit vártam"... azt, hiszem, nekem nem is volt igazán "élettervem"..de azt hiszem, amit az ember nagyon akar, és szivvel, odaadással, azt meg is kapta(kapja) az élettől, esetleg kicsit később, de meg... hú, kár hogy ezt elfelejtettem mondani neki, hogy van a hiányai közt, aminek a megvalósulása talán még mindig nem késő, csak nem kell lemondani róla, hanem akarni kell... (különben is - remekül néz ki - korunkat meghazudtolóan) én meg elégedett vagyok azzal ami(m), aki(m) van! meg gondolkodom is néhány kérdésén..., hiszen ez a találkozás, 50 év távolából- távlatából, majdnem olyan mintha (régi) magammal (is) találkoztam volna... mivé, kivé lettem hát?! s elő is jönnek azok a még mindig megvalósitatlan tervek, elképzelések is... csinálni végre valahára, megtenni, amit még kell! persze ahhoz is "fel kéne már kelni abból a régi kollégiumi ágyból! Ébresztő!"
aliz2. :: 2012. aug. 16. 4:38 :: 1 komment :: Címkék: egyetem, elmélkedés, emlékezés, kapcsolatok, múlt, vers
