furán megrázó filmet láttam tegnap, mély nyomot hagyott bennem...

ismerős volt a megöregedett arc már az elején, (rájöttem : Cybill Shepherd ,az egykori hires sorozat: A simlis és a szende szőke főszereplője  ,  Bruce Willis oldalán) ahogy profilban farkasszemet néz saját koponyája röntgen felvételeivel meg az orvosával... nem jó a diagnózis, de egy hó múlva lesz pontos végeredmény : élhet - e hal-e...

addig is kerekesszékben "jár" , még..

és elhatározza, hogy igy útra kel...

felkeresi rég látott fiát, aki drogos, és  kiderül, hogy megromlott vele a kapcsolata...(később kibékülnek) 

és még a szerelem is utóléri, egy öreg cowboy képében...

na meg egy barátság egy fura életvidámnő (Lily) révén

a hir rossz, amit az orvosától kap (miután fel meri hivni)

haza megy, és romlik az állapota...

legvégül újra útra kel ...a cowboyhoz (aki már korábban hiába kereste..nem ment vele)

de nem ér célba...

a lezárt boritékot  átadja kisérője a cimzettnek, a cowboynak:

az egy CD, amin saját dalát gitározza- énekli Rose

mert egy indián bölcs asszony valamikor azt mondta (idézte neki a cowboy (egy karkötőt átadva, mit Rose  halála pillanatában sodort el a patak) :

hogy minden embernek kell hagynia maga után valamit, egy képet, egy történetet, egy dalt... ami csak az övé! 

("...arra vágyom, mindig veled legyek,...de holdfényévnyire vagyok az úton")

(Én vajon mit hagyok? hagyok-e valamit?!)

most azt hiszem, mindig útra kell kelni, mégha nem is tudhatjuk, hogy célba érünk -e.....