a konyhából kiszűrődik a déli népzenei műsor... Sebő sorozata
egyszer csak... Nagy László sorát hallom énekelni:
valahogy kiugrik a környezetéből ez:
ÜRES KEZEMBE PAROLÁT
s eszembe jut, manapság már nem is parolázhatnak az emberek, ökölbe szoritott kézzel ügyködnek valamit...tragikomikusan...
és a költő előadásában
Adjon az Isten szerencsét, szerelmet, forró kemencét, üres vékámba gabonát, árva kezembe parolát, lámpámba lángot, ne kelljen korán az ágyra hevernem, kérdésre választ ő küldjön, hogy hitem széjjel ne dűljön, adjon az Isten fényeket, temetők helyett életet - nekem a kérés nagy szégyen, adjon úgyis, ha nem kérem.
s most végigolvasva, végihallgatva kiugrik még egy (sajnos aktuálisnak tűnö) sor:
TEMETŐK HELYETT ÉVEKET....
(adjon az isten.....)
