...meghatározhatatlan ideig tartó együttlétre

jó hogy (rossz vagy nem de) szokásom, hogy végignézem a film vége után a leúszó stábot, hallgatom a filmből megmaradt zenét, nem tudok rögtön váltani a hétköznapi valóságra a film világából (különösen nem egy ilyen részben álomszerű film után..ahol sokáig nem tudni mi a való és mi a képzelet,,.mert igy utolsó kiirásként láttam,  hogy a film cime Halász Péter 72-es lakásszinháza egyik darabjának cime (érdekes....csak kétszer játszották, a cim megtetszett a rendező Horváth Lilinek, s némi tartalmi  kapcsolata  van is azzal az előadással, mit egyébként csak elmondás alapján ismerhetett) (egyébként meg kell  mondjam, az egész filmben a cim volt a legjobb)

a másik (számomra) érdekesség:

épp ma egy élő adásban a 92 éves örököspedagógus és előadó D T mondta, hogy egy vers (de tulképpen bármi mű)  befogadásakor mindig ott kell lennie a kérdésnek, mit mond ez nekem, mennyire vagyok én benne, kivel , mivel tudok azonosulni stb

különösen az elején nagyon rokonnak éreztem a szituációt is meg a főhősnőt is, később ez (a racionalizálódással együtt )csillapult

de szinte végig feszültségként ott volt ez a játékos kérdés, mi a képzelet s mi a valóság, mi a hazugság és mi az igazság

nagyon tetszett a főhősnő (Stork Natasa) rejtélyes alakitása, mimikájának visszafogottsága s mégis sokszinűsége

a férfi főszereplő (Bodó Viktor) egysikúbb volt, de erőteljes és szuggesztiv

végig élveztem (volna) a filmet (ha a maszkomtól időnként nem fogott volna el a bezártság és fulladás hányingeres rosszulléte.... )