Szabadkán

2019. október 30. - gond/ol/a

az a bús borús Bácska...

folyton ez a Kosztolányi töredék jár az eszemben, élő cáfolataként meg gyönyörű ragyogő kora őszi nyári napon rójuk Szabadka faárnyas utcáit a honismereti kör tagjaival

borúnak, búnak nyoma sincs (már lassan meggyanusitom szabadkai költőnket, csak nem az alliterációk miatt vette elő ezeket a szavakat Bacskához

ide már olyan rég el akartam jönni

ó igen, Kosztolányi emléke is vonzott szülő városába, de most kiderült egy rokonibb kapcsolat: a Löwinger Rosenthal dédszülők esküvői emléke, merthogy mint kiderítettem a levéltárban az adt egy ik régesrégi újságcikkéből, a szabadkai zsinagógában esküdtek örök hűséget egymásnak, mit aztán 50 évre rá a szegedi zsinagóga avatása körül ünnepeltek meg aranylakodalommal, egybekötve

a nagyszüleim esküvőjével

meg akartam hát nézni a szabadkai zsinagógát is, annál is inkább, mert újjávarázsoltak,

s csak menetközben derült ki (bár kiderülhetett volna előbb is ) hogy 1902-ben alapították, tehát 1853-ban nyilván nem itt esküdtek dédszüleim, hanem a régiben, aminek helyén áll az új,vezetett félre az idegenvezető,de később kiderítettem egy füzetből mit a múzumban kaptam,, hogy az Erdő (korábban Zsidó) utcában volt a régi zsinagóga, a város szélén (ehhez bizony újjra el kéne jönni, mert már esteledett)...