egyszer - jópár éve -kezet fogtam a most 100 éves Bálint gazdával. Jó kézfogás volt! És épp olyan barátságos, kedves, mosolygós arccal nézett rám közben, mint amilyennek a tévé Ablakok-jában megismerhettem, Váltottunk is néhány  keresetlen szót. Hirtelen és váratlanul bukkant elém a régi könyvtár  könyvespolcai közül (előadást tarthatott előbb? kertbarátoknak? nem is tudtam róla, vagy nem is érdekelhetett, hiszen nem nagyon érdekelt a kertészet  de ő igen. Ez az ember igen! S mindig is olyan volt AZ EMBERI KISUGÁRZÁSA, hogy attól függetlenül figyelni kellett rá, hogy miről is beszél. Szeretet, kedvesség áradt belőle. Úgyhogy gondolkodás nélkül, arra szerencsére nem is lett volna idő, spontán kezet fogtam vele örömömben, hogy hirtelen elém bukkant  És mindent megköszöntem, (még át is suhant rajtam, hogy ilyen titokzatos rokonszenvet bevallom  általában a zsidó honfitársak iránt szoktam érezni, s lám ő nem is az... és aztán később kiderült , hogy DE, mégis. AZ!. Hogy meg is járta a holokauszt poklát, hozzátartozóit elvesztette...csak ő is sokáig hallgatott ezekről a dolgokról,mert mint mondta, mint ahogy az egész társadalom is hallgatott. - És élni, kell, tenni a dolgunkat. Ha már túléltünk, annyi mindent.S csak így élhetünk, hasznosan, szépen, szeretetben.....