mondom az elég rossz ebéd után az étteremben a pincérnek mintegy önvigaszul, hogy megyek moziba, mit nézek, mondom Maria Callas életét, húzza az orrát, nem szereti az életrajzi filmeket, mert mindig hamisítanak, hatásvadászatból, hát itt aligha, mert ez dokumentumfilm, mondom
és tényleg: elejétől végéig Callast látjuk és halljuk is, leveleit olvassuk... ez mégse lehet hamisítás (legfeljebb önhamisitás, ami belefér a képbe)
már-már elviselhetetlen az őszintesége
élvezem csodás hangját, az áriákat, némelyeket teljes egészében (Bellini Norma, Bizet Carmen, Tosca imája...stb)
de tulajdonképpen a közjátékokról le is mondanék,még az áriákat követő percekről is, nem szeretem a rutinszerűen felvett mosolyát, mesterkéltnek érzem a megjelenéseit
sajnálom végül is a sorsa miatt....nem volt normális magánélete, mindent a karrierért áldozott nomeg azért a szerencsétlen kapcsolatért ami Onassishoz fűzte, de ilyen esetekre is azt szoktam mondani "Ő tudta..."
nem tudom... megint azt érzésem milyen óriási ára van annak a néhány örömteli percnek, amit művészetével okozott
de azért ,,, mégis, megérte! az énekművészete elévülhetetlen! Micsoda hang, micsoda erő és érzések benne... (már amíg egyáltalán birtokában lehetett a művészetének...)
