A kislány
Homonnai fényképészmester
diszletes műtermében
virágot tart a kezében
de csak úgy mellesleg lezseren
keresztben maga előtt
lelógatott kezében
gyönyörű a csipkés fehér ruha rajta,
de azt is természetesen hordja
göndör haját egy masni tartja
egybe jobb oldalt
de nem kiglancolt szinte kókadt
az arca gyönyörű, de nem mosolyog!
Nincs oda semmitől se
pedig még a cipője is
kisuvikszolva ragyog
benne a fehér zokni
is ragyog bár
kissé legyűrődve
olyan természetes
ez a gyerek
olyan édes
ahogy mindent olyan
magától értetődőnek vesz
és olyan elszánt
és kissé dacos öntudos
és kissé dacos öntudos
ahogy áll és vár…
pedig még nem tudhatja
hogy évtizedek múlva
ő lesz az anyukám!
