kezdettől meg akartam nézni ezt az érdekesnek beharangozott újszerű bábelőadást
témája miatt is (öregség).. meg egyéb speciális okból...
most adódott egy lehetőség aTrafóban ill. adtam magamnak, és tényleg ott maradt is ki egy szabad jegy nekem, nyugdíjas is (amúgy kis pinceteremben volt most az előadás, és persze teltházzal)
tetszett az ötlet, tetszettek a bábuk, akik a mögöttük mozgató fiatal színészek vonásait is hordozták megöregítve... (meg mint nyilatkozták az alkotók az ő nagyszüleikét is, egy parkinzonos remegésben, vagy egy hiányzó ujjpercben)
micsoda lehetőség lett volna ez a kétsíkú párbeszédre:
(fiatal énünk találkozása az öreg önmagunkkal, esetleg visszafelé visszabeszélve perlekedve forditva...) de nem
ugyan az előadás alcímében is az szerepelt eleve, hogy öregekről fiataloknak
egy öregembernek nem tudtak se újat mondani az öregségről, se még csak teljesen hiteleset se
egy öreg tudja mindig mit jelent fiatalnak lenni (legfeljebb elfelejti)
s van egy sztori, mert ugye az is kell, ami nekem kissé morbid volt és krimiszerű is , s főleg lapos - de ez hozta mozgásba az öregeket... így kellett is
a zárójelenet viszont érdekesre sikerült
miután - némi viszontagságok után - megtörtént a küldetés...ülnek egymás mellett (a magas asztalaikon) , a vetitett háttér tenger előtt...
és az egyik bábú hirtelen hátrazuhan, le a mélybe... azt hittem követi a többi is forgatókönyvszerűen
pedig hát... így szoktak történni a dolgok végül is... vagy hasonlóan...
lehet, hogy az adott körülmények miatt se tetszett igazán vagy egyáltalán az előadás, szűk volt a hely, mellettem egy férfi (nem öreg) végig a körmeit, ujjait, kézfejét rágta , úgyhogy tőle is igyekeztem elhúzódni
kifelé jövet a ruhatár felé tartva elsőkként, egy fiatal srác meg meg is jegyezte, hogy olyan kényelmetlenek voltak a székek, hogy ha soká tart az előadás, mondjuk 3 órahosszat, ő ki se bírta volna
hát elég sok volt- mondtam neki - igy is
értette, neki is!, túl sok
(pedig ő fiatal és állítólag neki szólt...)
arra meg utólag jöttem rá, hogy ez az idő(nk) rövidségére utalás birtokos személyrag nélkül tulajdonképpen plágium, Stephan Hawking fizikus népszerű művéből (Az idő rövid története)
-----
igy, szöveg nélkül, a beharangozó, nem is olyan rossz, ugye, mondom az öreg bábuk remek karakterek voltak... együtt fiatalkori vonásaikkal a színészeken,,, no és az a remek Tennyson vers (Fodor Tamás előadásában - Csak lenni még nem élet....mindennél, az összes többi szövegnél többet mond): (de erre nem is emlékszem, hogy elhangzott volna a mi előadásunkon,,, csak a recsegés maradt...
témája miatt is (öregség).. meg egyéb speciális okból...
most adódott egy lehetőség aTrafóban ill. adtam magamnak, és tényleg ott maradt is ki egy szabad jegy nekem, nyugdíjas is (amúgy kis pinceteremben volt most az előadás, és persze teltházzal)
tetszett az ötlet, tetszettek a bábuk, akik a mögöttük mozgató fiatal színészek vonásait is hordozták megöregítve... (meg mint nyilatkozták az alkotók az ő nagyszüleikét is, egy parkinzonos remegésben, vagy egy hiányzó ujjpercben)
micsoda lehetőség lett volna ez a kétsíkú párbeszédre:
(fiatal énünk találkozása az öreg önmagunkkal, esetleg visszafelé visszabeszélve perlekedve forditva...) de nem
ugyan az előadás alcímében is az szerepelt eleve, hogy öregekről fiataloknak
egy öregembernek nem tudtak se újat mondani az öregségről, se még csak teljesen hiteleset se
egy öreg tudja mindig mit jelent fiatalnak lenni (legfeljebb elfelejti)
de egy fiatal fordítva nem, hogy mi az öregség, mert ő még nem volt öreg, (ezt egyszer vitánk közepette lányom fejtette ki nekem:), nehogy megértésre számítsak) (mégha bensőséges viszonyt is táplált mondjuk a nagyszüleivel... és fájlalva elvesztésüket, ahogy itt az alkotók esetében
az írót (aki egyébként remek mesekönyveket (is) ír! véletlenül ismerem, igaz futólag, gimista korából (együtt OKTévéztek lányommal Szegeden egy gimiben a megyei fordulón...ő azt hiszem egy drámából, jellemzően (hisz dramaturg lett) , tán Moliere Fösvényéből? lányom meg egy költőből (Nagy Lászlóból)ugyancsak jellemzően (hiszen ő meg költő is lett) - még külön érdekesség , hogy egy napon is születtek, igaz lányom egy évvel később, de attól az egy év fortól G. Dóra se ismeri jobban az öregséget , (kár... márelőre elhatároztam hogy hogy gratulálok neki) nekem úgy tűnt... amiket láttam belőle , klisék voltak, legfőbb evidencia, hogy a test, nem tudja követni, hanem gátolja a szellem , lélek még megmaradó szárnyalását...
..s van egy sztori, mert ugye az is kell, ami nekem kissé morbid volt és krimiszerű is , s főleg lapos - de ez hozta mozgásba az öregeket... így kellett is
a zárójelenet viszont érdekesre sikerült
eljutnak a tengerhez egy elhunyt közös barát-szerető-férj-ismerős kérése nyomán, hogy oda ill. Velencébe vigyék a hamvakat...
miután - némi viszontagságok után - megtörtént a küldetés...ülnek egymás mellett (a magas asztalaikon) , a vetitett háttér tenger előtt...
és az egyik bábú hirtelen hátrazuhan, le a mélybe... azt hittem követi a többi is forgatókönyvszerűen
de nem , ez csak egy hirtelen mozdulatból történő baki lehetett, mert visszajőve a mozgató színésznője a tapsrendnél pironkodva felemelte és visszarakta, mintha semmi se történt volna
pedig hát... így szoktak történni a dolgok végül is... vagy hasonlóan...
lehet, hogy az adott körülmények miatt se tetszett igazán vagy egyáltalán az előadás, szűk volt a hely, mellettem egy férfi (nem öreg) végig a körmeit, ujjait, kézfejét rágta , úgyhogy tőle is igyekeztem elhúzódni
kifelé jövet a ruhatár felé tartva elsőkként, egy fiatal srác meg meg is jegyezte, hogy olyan kényelmetlenek voltak a székek, hogy ha soká tart az előadás, mondjuk 3 órahosszat, ő ki se bírta volna
hát elég sok volt- mondtam neki - igy is
értette, neki is!, túl sok
(pedig ő fiatal és állítólag neki szólt...)
arra meg utólag jöttem rá, hogy ez az idő(nk) rövidségére utalás birtokos személyrag nélkül tulajdonképpen plágium, Stephan Hawking fizikus népszerű művéből (Az idő rövid története)
-----
igy, szöveg nélkül, a beharangozó, nem is olyan rossz, ugye, mondom az öreg bábuk remek karakterek voltak... együtt fiatalkori vonásaikkal a színészeken,,, no és az a remek Tennyson vers (Fodor Tamás előadásában - Csak lenni még nem élet....mindennél, az összes többi szövegnél többet mond): (de erre nem is emlékszem, hogy elhangzott volna a mi előadásunkon,,, csak a recsegés maradt...
