mikor először megláttam még délelőtt a fb on egy ismerős (irodalmár) nagybetűs beirását az oldalán, a hirfolyamban:
Bob Dylan Nobel!
nanemár:)
az első reakció, de inkább a hitetlenkedésé, ami belefért a kitörő örömbe jócskán
ezért bevallom kikerestem a googleon a legfissebb hírekben, hogy tényleg-e? és hogy irodalmi-e nem netán béke-
de valóban, irodalmi!!!
ÓRIÁSI! ÉS TÉNYLEG! :) ilyen még nem volt, és milyen jó , hogy lett - remek
http://444.hu/.../bob-dylan-nyerte-az-irodalmi-nobel-dijat, - iram föl (a későbbi fanyalgók fölé)
"mert egy újfajta költői kifejezésmódot tudott létrehozni az amerikai dalszerzői hagyományokon belül."
hát ez az... épp előtte csetteltem kicsit lányommal, irodalomról is, hogy a Margo fesztiválról Nádast élőben közvetítették (ő is Nobel-díj esélyes volt egyébként), és hallottam hogy emlegette T Mannt meg Proustot, sőt a saját műveit mintegy thomasmaniádáknak, meg proustiádáknak (hogy nincs ennek az embernek öniróniája?)... és azon gondolkodtam el, hogy hogy is lehet, hogy leglegíróm T. Mann, Proustot is imádtam olvasni... és Nádast mégse bírom , viszolyogtat inkább. Aztán rájöttem. Mert a megnevezettek az eredetiek. Lehet, hogy épp követője művisége, a kimódoltsága zavar (még a viselkedésében is, beszédmodorában is). Szóval nekem nem egész originális, nem meglepő, nem újszerű.T. Mann és Proust után nem is lehet reveláció annak, aki jól ismeri őket. Mert már megvoltak. S utánozhatatlanul.
Dylan viszont reveláció volt és maradt egész pályájában. Újat adott és mindig megújult. Mi nem ismerhetjük eléggé, nyelvi korlátok miatt, de angol nyelvterületen már 50 éve költőkirálynak is számít. (ahogy kanadai unokabátyám is írta)- egyébként ugyanígy szerintem a kanadai L. Cohen is megkaphatta volna a díjat, neki is költemények a dalszövegei.)
és milliók éneklik , szeretik. És olyan gondolatait népszerűsíti , amik a Nobel- díj (nem csak irodalmi !) kínálma szerint előbbre viszik az emberiséget. u.i. "annak jár, „aki a legkiválóbb olyan (élet)művet hozza létre, amely ideális irányba mozdíthatja a világot”"
Én nagyon örülök. Hogy egy olyan emberfia kapta, aki önmaga maradt egész életében. Senkit nem utánzott és azt se hagyta, hogy őt utánozzák, olyankor egyből váltott...(nem lett önmaga szobra sem)
Eszembe jutott az az anekdotaféleség vagy tanbeszéd, hogy ha meghalsz, a mennyországban nem azt kérdik, hogy milyen Mózes voltál, hogy követted.. Hanem milyen önmagad! hogy a legönmagadabb-e.
Majdnem egyidősek vagyunk. Bob Dylan tényleg nagyon Dylan (csak a neve lett, de az is költő Thomas Dylan) után, felvett. nos eszerint is ő nagyon költő. senki se fanyalogjon.A zene csak hozzátesz a szövegeihez... Én büszke vagyok a kortársamra. (nevettem is magamban, hogy úgy örülök ennek a Nobel- díjnak, mintha legalább is én kaptam volna:) Mert érzem és értem amit csinál(t)
már indulásakor ezt mondta : "Az egyetlen, amit tehetek, hogy önmagam vagyok... akárki is legyen az."
"Én nem tettem mást, mint dalokat énekeltem, melyek teljes nyíltsággal szólaltak meg, és nagy erejű, új valóságokat fogalmaztak meg "
