a biciklim csomagtartóján
hátul vittem a lányom
bölcsibe, oviba,
tán még a suliba is
míg kicsi volt
kapaszkodott belém
két kézzel erősen
és csak egyszer esett le
az ovi előtti döccenőnél
de nem lett semmi baj
szerencsére
csak én szomorodtam el
ő vigasztalt úgy
hogy elénekeltette
társaival a dalt
engem körbefogva
„koszorú, koszorú
mért vagy olyan szomorú”
s hogy miért vagyok
most is az
ki tudja
most hogy a csomagtartó
a biciklimen
üres
már régen
s lányom is anya
s viszi fiát
az oviba
a nagy városban
aztán
dolgozni rohan
buszon, héven, villamoson
mint én is valaha
a biciklimen
amit most is tekerek
de már nyugdíjasként
az üres csomagtartóval
mögöttem
mégis nehezen
s úgy érzem
terhet cipelek
csak már nem a
csomagtartóban
hanem idebe'
jaj le ne essenek
nem is tudom
honnan
nem is tudom
hova ne
és miért egyre nehezebb
a szívem
