az jutott eszembe, hogy lehetne következetesebben a múltat idéző, inkább újraélő, meg"jelen"itő gyerekkori "emlékcserepeiemet" meg ill. átirmi jelen időbe(még a legutóbbi prenatálist is ad absurdum) volt egy novellám 69- szilveszterén játszódik, íródik is majdnem : a jelen emléke cimet adtam neki... mert akkor azt...úgy éltem meg, hogy már a jelenben is múlttá azaz emlékké vált. Ez meg a forditottja lehetne... a múlt jelene...a múlt jelenné válva... Bár, emlékszem, érdekes módon , amikor egyszer eszembe jutott a történet, amit emlékként írtam meg eleve, szinte belémhasitott a valóságosságával, hogy dehiszen ez megtörtént (mert megtörtént) valóság volt s nem (csak álomszerű) emlék....
(gondolkodtam, hova írjam ezt, de már annyi noteszem, cetlim van telefirkálva- elfér ide, ha csak magamnak is ...hiszen az előzőkhöz is tartozik...)
jelenlevő múlt, múlttá tett, lett jelen... az idő kifolyik a kezemből, azért is akarnám megragadni, leirni - tán mindegy is , hogy milyen nyelvtani időkben (milyen jó az angoloknak, ott több is van belőlük, és össze is köti jobban a "különböző" időket, mert nem is azok... egymásbamosódnak sokkal inkább...mint a múlt-jelen-jövő szétválasztásban)
egyidőt élünk
(tán még a jövő is ott lapul mindig benne, valamiképp)
ja, jut eszembe a héber nyelvben nincsenek is különböző igeidők, hanem együtt a jelenmúlt jövő, tehát a vagyok aki vagyok is igy értendő, igy is: .... vagyok, aki leszek!
