nem tudom
hogy aludtam a lágerben
milyen fekhelyen
valószinű priccsen
ember ember hátán
de anyám nem volt mellettem
ő a hadigyárban dolgozott
egész éjszaka
(ez volt életbenhagyásunk záloga)
én hajnalban a kapuban vártam őt
s ha kicsit ledőlt
megsimogattam
az első mondatommal
mami kenyér
később így mesélte el nekem
mikor már vadóc lettem
de nem emlékszem
semmire sem
a pesti óvodára már igen
töredékesen
hogy ott valami nyugágyunk volt
és mindenkinek külön-külön jutott
délutánonként azon aludtunk
de volt egy olyan játékunk
amiben keresztbe fogtuk
páronként egymás kezét
és közben énekeltünk
ritmusosan valami szépet
s hallgattunk sok mesét
ó boldog idők
aztán egy szombat délután
mikor már elvittek mindenkit
csak a házmester
vigyázott volna rám
de lement a pincébe
felhozni valamit
én a kapuban álltam
egy darabig
de jöttek gyerekek
s én utánuk eredtem...
úgy látszik
nem birtam a magányt
pár percre sem
megszokhattam a tömeget
a lágerben
….
de mostanában
azt szeretem
ha nincs senki
körülöttem
csak ezek a hézagos
emlékek
talán ezekkel
akarom
befoltozni
elrongyolódott
életem
