"a jót, a rosszat, amit meg kell élnünk,
áldd meg Isten, karácsonyoddal!"
Illyés Kinga versmondásában hallottam, a Duna tévén,..
nem tudom, ki írta,
(de eszembe juttatta Adyt is...(napsugarak zúgása, amit hall...) köszöni, köszöni, köszöni)
(és szerénytelenül tolakodón egy régi verszárlatom is...: (mindegy, hogy mi éltet: bánat vagy öröm, a rosszat s a jót is neked köszönöm....) (csak én akkor nem Istenre gondoltam, bár, ha belegondolok, "istenítettem", akire... de ha még jobban belegondolok, nem is sokat tévedtem, csak a részt és az egészet cserélhettem föl, hiszen mindannyiunkban benne lakozik "Ő", és akit szeretünk, abban még többet látunk belőle, és talán épp ezáltal még több is van benne... ilyentájt talán különösen érezhetjük így, amikor annak a kisgyereknek a születését ünnepeljük, aki éppen hogy azt tanította, hogy mindannyian Isten gyermekei vagyunk. Legyünk is azok! Rajtunk múlik, hogy mennyire... és a másikon is.... mindenkin...
(2011. december 24)
