sokszor eszembe jut az egyetemi ötödévemből (ez egyben gyakorlótanári év volt)
a szakvezető tanárom (szegedi gyakorló általános iskolában, magyar nyelv és irodalomból) egy alkalommal félrehívott, s bizalmasan közölte, hogy gondolja, biztos jól jönne nekem egy kis ösztöndíjpótlás, vállaljam el korrepetálásra az egyik kislányt, helyesírásból, mert igen-igen gyenge...
elvállaltam. (akkoriban - később is sokáig - nem tudtam nemet mondani, bár korrepetálást , külön órákat később nem vállaltam, legfeljebb szívességből, barátian - lehet , hogy e korai visszás élmény miatt is?)nos, a kislány édesanyja kalapkészitő volt. Én mindig szerettem volna egy kalapot. (addig még sose volt.) Volt viszont egy angol királykék gyapjú szövetkabátom, nagybátyám feleségétől kaptam, hoztam magammal a nyári nyugati nyaralásból, s arra gondoltam, ahhoz jól nézne ki egy ugyanolyan kék s piros kockás felfelé perdülő karimájú kalap. Megbeszéltük az anyukával a lakás mellett található kalaposműhelyében. Mire befejeződtek a helyesírási órák, elkészült a kalap is. Az óradíjam beszoroztuk a megtartott órák számával, és az összeg kiszámolása után kiderült, a kalap többet ért, mint az én többheti korrepetálásom.Kifizettem hát szó nélkül a különbözetet!
És én ebben semmi kivetnivalót nem találtam.
Miért? Ma ki keres jobban? Egy tanár vagy egy kalapos?
