miért van az, hogyha a saját kételyeinket -amiket szeretnénk elaltatni - mert muszáj, anélkül nem lehet sehogyse előbbre lépni, és néha fontos, hogy tudjon az ember dönteni valami mellett - ha mástól halljuk megfogalmazva, idegesek leszünk, elutasítóak - és csak utólag jövünk rá, hogy tulajdonképpen saját elnyomott gondolatainkra haragudtunk meg, "másban". Azt hiszem valami ilyesmiről beszél Jung is, amikor az árnyékjelenségről - hogy másokban épp az idegesít, azt tartjuk elviselhetetlennek, ami pedig bennünk is megvan, csak elnyomva...)mi ez a folytonos önvédelem?!Mennyivel hasznosabb (lenne) a szembenézés, csak akkor tényleg talán moccanni sem tudnánk időnként...

miért , hogy az ember könnyebben vesz össze mással, mint magával? talán azért is, mert igy mégis csak könnyebb a nehéz is. mert ha még magunkkal se vagyunk jóba, akkor?.... (persze lehetünk egyszerre "rosszba" magunkkal is meg akár az egész világgal...)

de azért jobban oda kellene figyelni arra, aki a kételyeinket kimondja.(ha helyettünk is) És inkább megköszönni, mint elutasítani...

még ha toporgás is az ára, de az is jobb, mint egy elhibázott (előre?)lépés...
bár van olyan vélemény is, hogy a rossz döntés is jobb, mint egyhelyben toporogva nem dönteni... (no és visszalépni?... és minden kezdődhet előlről, egy másik jó vagy rossz döntéssel, mert folyton dönteni kell... s a folyton változó - külső és belső- körülmények közt...)

(2011)