a diófa az üres udvar közepén
azaz annak is csak emléke
orgona s jázminillat lengi be
anyámhozta reggeli kakaó
virágcsokor piacról az asztalon
udvarra néző barna ablak
széles párkányán olvasok
idesüt ágak közt a Nap
kint és bent egyszerre vagyok
fény és árnyék az otthonom
szabadság és rabság a terem
kerti kút vize hűsít
gyümölcsök a fán
vince bácsi a felesünk
a kertben egyre ás
én csodálom a ritmusát
fekete puha s fényes föld sorjáz
bámulva nézem mint a kárpitos
bácsibácsijóbácsit
ahogy díványunkon dolgozik
anyu krumplit pucol
főz és mosolyog
mindenkit megkínál
étellel orgonával
kedvességgel
a szemében
mi tengerkék
tiszta ege tükre
s mély de nem meri
tágra nyitni
sokszor napokig
legfeljebb éjjel
álmatlan koromsötétben
én tartom életben
ahogy ő engem
özvegy és lánya
zord idők
kemény
érettségi tétele is az volt
s verset is hogy mondott
kis józsefet
mert az ő mezején
se értek kalászok
de álomvilágából
hamar felkelt
mennyit küzdött
s szenvedett
s az emberek
csak akkor látták
ha nevetett
mondják is
milyen kedves
volt mindenkihez
mert kedvtelen nem
ment közéjük
olyankor
engem se
engedett
kirándulni
randevúra
sehova
ő tudta
mitől félt
én nem
soha
csak mostanába'
sejtem
mióta én féltem
az én gyerekem
de magam most sem
se gyerekként
se öregnek
azt hive
védett vagyok
pedig védtelen
bántottak
s bántanak
épp eleget
de olyankor
anyámra gondolok
ö megvéd
mert szeretett
s a szeretete
elér engem
mint most is
még ha nincs is
mert mégis van
mint ez a
hirtelen jött
emlékroham
