Csöngött a telefon
Azt hittem még álmomban hívtak
Anyám vagy régi szerelmem
Kik egymás mellett ültek egy asztalnál
békésen beszélgetve
De nem ők, s nem álmomban
Hanem lányom, a valóságban
Ő ébresztett
(különben is álmomban
nem is hallhattam volna a csöngést
hiszen ott nem volt nálam
semmilyen telefon
mobil még akkor
nem is létezett
de hát az álomban nincs idő
csak örökkévalóság
s így halottaim is léteztek)
„De minden álomnál több a valóság”
Mondtam is lányomnak
majd szeretnék beszélni vele
mielőtt elutaznak nyaralni
s én is elutazom „haza”…
de szerinte
mi már mindent megbeszéltünk
(pedig én a távolibb jövőre gondoltam
amiben már nem leszek
s ki tudja távoli-e…)
Ő sajnálta
hogy felköltött
s az álmom végét
így nem tudhattam meg
Mindenesetre valóban
szívesen leültem volna
ahhoz az álomasztalhoz
ahol vártak rám
anyám
s régi szerelmem
ki előbb keresett
de én nem voltam
még felkészülve rá
s kinek arca
anyám mellett
mintha apáméra
kezdett volna
hasonlítani -
még szemüvege is lett
igen
jó lett volna
beszélgetni velük
hiszen
annyi mindent
nem beszéltünk meg
míg lehetett volna
Lányomnak hiába
mondtam, hogy...
de félbeszakitotta
ezzel mondatom:
„már mindent megbeszéltünk”
Pedig nem
Soha semmit se beszélünk
meg igazán
Ostobaságokat fecserészünk
és nem egymás igazát
Mert azt hisszük
ráérünk
vagy inkább azt
hogy már
nincs is mit
mondani
mert már mindent
megbeszéltünk
ostobaság
Mindig elmaradnak
megbeszéletlenül
a legfontosabb mondatok
és mindig későn
ébredünk rájuk
Mégha végig is
álmodjuk
álmaink.
