erről-arról-amarról még

erről-arról-amarról még

Saul fiai és mosolyai

2015. június 15. - gond/ol/a

 

Igen. Saul mosolyog. Először a pokolban, mikor a fiúra (fiára?) néz...., akit (vagy legalább) a holttestét végre megszerezte, hogy eltemethesse, tisztességgel, legalább a halálban megadva neki a méltóságot. Végül nem tudja megmenekiteni, a folyó, ahol menekülnek, kisodorja a kezéből értékes "csomagját", mit nem tudott átvinni a túlsó partra....


Másodszor is fiúra néz, egy szőke kisfiúra, szembe ül vele, egy fabódéban, a folyó menti erdőben, társa segített a veszteség után idáig vonszolni, alig él, de amikor meglátja ezt a bámész kisfiút az erdőből, búvóhelyük ajtajában, hátulról fénnyel megvilágitva mint egy angyali(?) jelenést, elmosolyodik, ugyanúgy, mint akkor... ,,és most tovább szélesül a mosolya Befejezi az akkor elkezdett és befejezetlenül maradt mosolyt.... mintha sikerült volna a terve. mintha beteljesedett volna. Hát mégis itt a  beteljesült remény...


Aztán a fiú elszalad. Az üldözők markába, lefogják betömik a száját, ne adjon jelt, majd elengedik

miközben halljuk is már  az életeket kioltó puskalövéseket

de a fiút látjuk, aki szalad tovább, előre , iramban , a harsogó zöldbe, az életbe

a néző meg egyszerre sir és mosolyog a könnyein át.

annyi borzalom után...

milyen kegyes ez a film, és kiméletes, velünk, nézőkkel.

és mégis megmarad a borzalom

de az életnek kell győznie. valahogy.

a halálokon át.

 

Katarzis.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mindentkimondani.blog.hu/api/trackback/id/tr408328996

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása