kis vörös lófarkos pöttöm lány szökdell az úton az áruháznál, anyja nyomában, azt lesem, hogy vajon beszalad e az áruház kiképzett mélyedéseibe, mint a lányom annak idején, sose hagyta ki, de nem, ő csak szalad, szökdellve, célirányosan előre, - s közben a szökdellése ritmusára tititááá tititááá, két rövid egy hosszú, elmélyülten-megbűvölten dünnyög valamit, variálva két mássalhangzó közt egy magánhangzót; a végét hallom tisztán: dududum. Anyja érdeklődve hátra szól valamit neki, a lányka vidám válasza: nem is tudom, mit hablatyolok.... dududuuum
én viszont tudom, mondom is: "verset" hablatyol... dalt...
mondom is az anyának, olvassa el majd lányának a Lázár Ervin mesét...
dududuuum... dömdödöm...