kicsit úgy érzem magam, mint aki jelzőcsengetés után van a tanítási órán... ami ugyebár figyelmeztetés , hogy 5 perc múlva vége az órának... persze ... az életben nem tudni, előre, hogy a 45 perc mennyi, (hány év) és így azt se , hogy mikor van az a bizonyos jelzőcsengetés, s hangja sincs. De mégis! Elgondolkodtat, hogy milyen fontos. És hogy mire kellene használni, kellett volna használni a hátramaradó 5 perceket a tanítási órán is. . összegzésre, összefoglalásra, tanulságok levonására, lényegkiemelésre.... stb. Ha elmarad(t). az az előtte levő 40 perc elvesztegetését, elsikkadását is jelenthette (volna)... Én sokszor kifutottam az időből, és félbe maradt annyi minden... mindig annyi (s új) mondandóm volt még, és nem az elhangzottakat ismételtem , sulykoltam, Meglehet...
Mostanában az életben mintha pótolnám, visszanézek, összegzek, elégedetlen vagyok magammal... kifutottam az időből Még annyi mindent csinálnék, mondanék... Kapkodok ("Idegesen nyitok száz fiókot...")
Régi kéziratokat, gépiratokat rendezgetek. Tegnap erre bukkantam, 1979-ből
De most is aktuális,,, csak (még) sürgetőbben:
Csak ne érjen készületlen!
Csak mindent befejezzek addig!
Csak elkezdjem legalább (amit muszáj)
Csak mondjam el mindenkinek, amit akartam!
Csak ne legyek adós egy levéllel se -
se köszönéssel, se köszönettel….
Csak tudnám mennyi az időm
elintézni, lezárni, rendbetenni…
Félek – félbemarad minden-
Hozzá se fogtam ahhoz, mit befejezni kéne
Meg se szólítottam, ki várta üzenetem
Leveleim másoknak címeztem
Nem azoknak köszöntem, akik nekem
s köszönömöt se azoknak mondtam, akiknek kell
Talán jobb is, hogy nem tudom
meddig fogok vétkezni tovább