...és sajnos szerte a múltban , a jelenben, bárhol... a színház, a jó színház ilyen! Tükröt mutat... pontos tükröt, még ha kicsit torzitva is. De épp azzal tud véleményt formálni, És Igazat mondani...
A szegedi Thealter keretében, a Grand Caféban, jéghideg a terem is, ahogy belépünk, de a rendező Pero(vics) mosolyogva fogad és mutat a helyemre...
aztán kérdőíveket kapunk, melyen olyan mondatokat olvasok, amiket 5-ös fokozatban kell elhelyeznem, egyetértek vagy egyáltalán nem... nagyon kell figyelni a válaszra, az árnyalatokra, de minden kérdés a rasszizmus körüli, és egyetlen de megbízható iránytűm van a humanizmus , amivel válaszolni tudok. Sajnos a nem humánus mondatklisék túl ismerősek.... Később az előadáson a hallottak ezt erősitik föl. Úgy hangzanak el az antihumánus mondatok, hogy eleve átfordulnak ellenkezőjükbe, hogy tiltakoznod kell ellenük, mert nyilvánvalóvá válik tarthatatlanságuk....először még tán nevetnél is (kinevetnéd)...de aztán elkomorodsz, egyre jobban fázol (már nem csak a hideg levegőtől), a szavakból, a "doktrinákból" árad a fagyasztó hideg...már a szived is belegörcsöl...
Mikor vége., csöndben ülsz tovább...
majd feltápászkodsz, megnézed közelebbről a szinpadi kellékeket... különösen azt a düreri melankolikus angyalt...
akit végig - mint ellenpólust és saját érzéseid kifejezőjét - nézegetted, szinte menekülésképp az elhangzott szörnyűségektől...
Majdnem utolsóként támolyognál ki az ajtón, de hátul még odajön hozzád két fiatal lány, és megkérdi, hogy hogy tetszett az előadás. Hogy "tetszett"? egy szóval nem lehet rá válaszolni, mondok pár mondatot...arról hogy mennyire hatott, (sokkolt), látom egyformán érzünk, bólogatnak...
aztán épp jön Pero is, elrebegek neki egy-két dicsérő szót, de hát mit is lehetne mondani, nagyszerű volt... adják elő minél több helyen , szükség van rá, remeg a hangom, megviselt az előadás mondom...de "jó értelemben".... reméli ő is... kiszédelgek az utcára...
(pár nappal később mintha folytatódna az előadás, fura doktrinákat hallok ... hideg nyarunk lett.)
