erről-arról-amarról még

erről-arról-amarról még

emlékek közt... botladozva...

2014. július 27. - gond/ol/a

A Fészekbe megyek... 

Egy kiállitást hirdetnek oda. A magyarországi botlatókövekről.



Épp a napokban telefonált egy távoli ismerősöm, hogy a szegedieket megtisztogatták, tartottak kis felolvasásokat, megemlékezéseket, és jönnének Makóra is.... De minthogy én  jelenleg Pesten , gondoltam öszekötöm őket a makói zsidó örökségünket örző egyesület elnökével, én meg, itt Pesten eljövök erre a kiállitásra, legalább... (Egyúttal a Fészket is megnézem,  45 év után)

A bejárat szinte el van torlaszolva daliás fériakkal, akiket biztonsági őröknek néznék, de mint mondják felszolgálók. Valami műsoros vacsora lesz az étteremben. Pontosabban a kerthelyiségben... Kiállitásról nem tudnak, abban a portásnő illetékes aki elő is kerül, és elő is vesz valami kulcsot, és vezet felfelé a kivilágitatlan, sötét lépcsőkön .


A félemeleten megállunk, kinyit egy ajtót, s a küszöbön megállitva, magamra is hagy a vaksötétbe, de a villany majd automatikusan bekapcsol.  Ez egy párszor még elő is fordul , a ki- és bekapcsolás, mig körbe-körbe botorkálok a kiállitóteremben a falra rakott botlatókőfotók közt. Van egy lista is, de azon se látom Makót....(Szegedet igen.)
Körbe a botlatókövek, pestiek és pár vidéki városból.

Végigolvasom a botlatókőre irt neveket, pár szóban összefoglalt sorsokat (sorstalanságokat?)

egy nevet se ismerek... egy Gondát látok... De nem apámé, bár az ő neve is itt lehetne (bár Makóról egy sincs  a kiállitáson, s a Makón létező 7 közt sincs neki ) (A mártirok emlékművébe van vésve a neve...)

Öccsével, a nagybátyámmal voltam itt, a Fészekben,egy párszor,45 éve.. régi barátaival, pályatársaival találkozott itt, kicsit vissza-, hazatérve. .. emlékszem, ugyanezen a lépcsőn futottunk össze Fényes Szabolcscsal, Rátonyi Róberttel, Aztán a most bezárt presszo részen Kellér Dezső, Ráday Imre.. Básti Lajos... Az étteremben Királyhegyi Pál... Láttam  Kálmán Györgyöt is ... Már mindenki  odaát van. A természetes halállal meghalók is.Holtak közt járok...a teremben és a lépcsőn is, hátborzongató... De azért micsoda különbség!...Később tudtam csak meg, hogy  Kálmán Gyögy, 18 évesen, ugyanabban a bori táborban volt munkaszolgálatos, mint  apám... Kálmán György visszajött. Nagyszerű szinész lett...micsoda veszteség lett volna ha ő se tér vissza...!  De ki tudná felmérni azokat a veszteségeket, amikről nem is tudunk., tudhatunk. Kiből mi lehetett volna, mit alkothatott volna még.... És a meg nem születhető testvéreink...

Tényleg csak botladozni tudok... az emlékekben, a hiányokban...

Nézegetve a fotókon a botlató köveket.

Van ahol szurokkal öntik le az utcán, a házak előtt, megrongálják, vagy kilopják. De van, ahol becsben tartják s tisztogatják a köveket, az emlékeket...

a szegedi kis társaság a makói hét botlatókövet is megtisztitotta, köszönet érte.

és emlékezzünk azokra is, akiknek nincs botlatókövük se...

"Rosszabb a halálnál, az elfeledettség"...


A bejegyzés trackback címe:

https://mindentkimondani.blog.hu/api/trackback/id/tr558328738

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása