Hová mennek?                                                  
Dávidcsillaggal kabátjukon
vagonok mentén... már 70 éve
csak mennek                           
Hová?
Quo vadis?

idesodródott elém

fotó a nettengerben

forrása nincs

most bámulom

dobogó szivvel

elakadó lélegzettel

a középső alak

lehet(ne) apám

a szemüvege, a bajsza

akár egyetlen képén

tartóban asztalomon

csak az arca ott simább

és szelidebb

itt beesett , borostás

szájsarkában lemondás

előre néz, úgy

hogy nem néz sehova

se oldalra (mint a többiek)

se lefelé (mint mellette

egy öreg)

csak megy fásultan,

közönnyel

(csak igy lehet?)

mintha köze se lenne

ahhoz, amibe került

fölötte lobog a szelleme

szegény apám!

vagy bárki más

csillagos üldözött!

quo vadis?

hová? hová?...

(pusztulásba. a semmibe.)

.................................................

és hirtelen itt teremtek előttem..."Legalább van még egy képünk róla" - mondja lányom, unokája annak, ki sose lehetett nagyapa, (unokája 40 évvel az ő halála után született) -(de apa is alig, pár hónaposan láthatott utoljára)
és  én  miért nem tudok örülni ennek a váratlan képnek?...

..............................................

Aztán, másnap (lányom kutatta ki, és én) megnyugvással vettem tudomásul, hogy nem az apám van a képen. hanem kárpátaljiak, épp Auscwhitzba érkezvén. Apám nem kárpátalji, és nem  volt Auschwitzban, "csak" Borban, munkaszolgálatos. De útja ugyanúgy a halába vitte.. (Quo vadis?!).egy másik (erőltetett) menetben...

és igen,én megkönnyebbültem, mégis, hogy nem ő  van azon a csoportképen...

inkább legyen csak ez az egy. de még békebelinek tűnő képe.a másikról könnyen lemondtam.

és épp elég volt az az egy halál is....