Év végén szeretünk végignézni az elkészült könyvek garmadáján, de év elején ez még olyan távolinak tűnik: főleg azért, mert ilyenkor még fájlokkal, levelekkel, egyeztetésekkel hadakozunk. A téli leállás után január első felében – megszámoltam – 62 darab levelet írtam (és ez csak a szigorúan vett munkahelyi levelezés) és 88 darab levelet kaptam (szintén csak a munkahelyieket számítva), ami azt jelenti, hogy ma egy kiadói munkatárs munkáját a leginkább maga a munka akadályozza. Ahogy minden szerkesztő tudja: minél többet olvas, annál kevesebbet (hiszen minden elolvasott könyvből új könyvekre nyílik rálátás, vagyis minden elolvasott könyv után egy csomó olvasmányról értesülünk, amit nem tudunk elolvasni), úgy a legújabb információs forradalom egyszerre könnyíti és nehezíti az ügyintézést. Nem kell napokat várni egy levél megérkezésére, iktatására, a válasz postázására, nagyon könnyű azt érezni, hogy bármikor elérhetők vagyunk, ezért állandó a válaszadási kényszer is. (És akkor még végig sem görgettük a közösségi felületek FOMO-áradatát.) Türelem, önuralom kell a sok aprómunkához, mert a könyvek, amikért dolgozunk, épp ennek a ritmusnak az ellenében mennek:

épp az időt próbálják visszahódítani.

Ezek után nem csodálkozom, hogy lányomnak nincs ideje elolvasni az ébón levele(i)met! :(