„mindig rohantam az uccán, nyitott szemmel
a fényben és zajban”
(Radnóti Miklós: Sokan láttátok, hogy...)

Az utóbbi egy héten Radnóti Miklós költőnkre és munkásságára szegeződött a figyelem. Legalábbis ezt gondoljuk, ha az elmúlt szombati napot idézzük fel, amikor egy teljes nap csakis őérte és őróla szólt. Ezen az összművészeti napon különböző programok sokaságával emlékeztünk meg Radnótiról, s ekkor mutatták be először a „Mindig rohantam az uccán” – Radnóti Miklós Budapestje című könyvet is.

„Vállalkozhat-e egy irodalmi séta a maga töredékességében, helyszínek egymáshoz rendelhetőségében az életmű bemutatására? Megismerhetjük-e a költőt a város által? Felismerjük-e őt az épületek, terek, utcák sokasága révén?” – teszi fel a kérdést a POKET Kiadó gondozásában megjelent könyv bevezetőjében Juhász Anna. Ez a kérdésfelvetés viszont azt is magában foglalja, hogy a költő nemcsak a kiszabott ünnepnapokon, évfordulókon kap helyet az emberek életében, hiszen Radnóti mindennap ott van velünk: tőle tanuljuk a szerelmet, a halált és az elfogadást. A Petőfi Kulturális Ügynökség irodalomszakmai programjainak vezetője augusztus óta tart irodalmi sétákat, amelyek során nemcsak Radnóti költészetét ismerhetjük meg, de életútját, a költő Budapestjét is. „A környéken számos kávéházat látogatott, ült a Nyugat asztalánál, rengeteget sétált, de gyakran járt szerelme, Fanni szüleinek pesti és budai, Istenhegyi úti lakásában is.” Ezek az épületek pedig éveken keresztül ott álltak, esőben, szélben, hidegben, melegben – figyelik és kihallgatják a mellettük zajló eseményeket. Körülöttük idők, korszakok, emberek és szokások váltják egymást. Vajon mit mondanának ma ezek a helyszínek és otthont adó lakások Radnótiról? Hogyan emlékeznének vissza rá? Valamelyest erre épültek a Juhász Anna által vezetett Radnóti-séták is. Ő azt mondja, ami a Radnótié, az már a miénk is: „erről szólnak az emléktáblák, a szobrok, a városi domborművek – és erről szól a séta is, amivel Radnóti nyomába eredhetünk”.

A Radnóti-sétán megismert verseket, naplótöredékeket, lírai vallomásokat, felnövéstörténeteket, nevetéseket, bosszúságokat, veszteségeket, hazatalálást és várakozást, illetve a búcsút a festményekkel és régi képekkel illusztrált „Mindig rohantam az uccán” – Radnóti Miklós Budapestje című kötet is egybegyűjti – így látogathatunk el a költő szülőházába, a gyermekkori otthonába, de a dédnagynénjeinek lakásába is, s olvasva ugyan, de beleshetünk azokba a kávéházakba, és végigjárhatjuk azokat a budapesti helyszíneket, ahol Radnóti is többször, szinte már rendszeresen felbukkant.

A kötet viszont nemcsak ezeknek a helyszíneknek, hanem a Radnóti-élményeknek is helyet ad, így többek között L. Ritók Nóra, Háy János, Kollár-Klemencz László, Gryllus Dániel, Vári György, Turi Tímea, Molnár Piroska, Horváth Florencia, Márton László, Fabiny Tamás evangélikus püspök és Molnár T. Eszter is összefoglalták azokat az emlékeiket, amikor először találkoztak Radnótival. Ezek az irodalmi találkozások pedig bizonyítják a költő halhatatlanságát.

S hogy miképpen tudjuk megőrizni irodalmi örökségünket? A kötet Radnóti Miklós felesége, Gyarmati Fanni gondolatát idézi: „Olvasni kell a verseket. Mindig.”

---

igen, az olvasás marad, a sétán sajnos nem voltam ott...

de a könyvet is el fogom olvasni

(Kiváncsi vagyok, mit irt lány Radnótival való első találkozásáról... ! (az még Makón történhetett) (persze nem szól tróla (erről sem)