erről-arról-amarról még

erről-arról-amarról még

Donáth László halála és a zsidó Jézus

2024. július 12. - gond/ol/a

 

 meghalt Donáth László

69 évesen, az utóbbi évek meghurcolásai biztos megröviditették a z életét



 

 
egyetlen egyszer beszélgettem vele, méghozzá telefonon, nagyon rég, akkoriban 

 

kaphattuk meg a vezetékes telefont hosszas várakozás után s eufóriámban kihasználtam a lehetőségeket ha telefonálni lehetett be a rádióba bizonyos személyeknek

Ő is ilyen volt, s akkoriban olvastam egy cikket vele,  ahol a zsidó Jézusról beszélt, ez nekem még akkoriban reveláció lehetett...nagyon jó volt, olvasni  és beszélni is utána

azt hiszem félig-)meddig)  ő is zsidó volt, az evangelikus papsága mellett,,, apai részről

 

 

s alapító tagja volt a Magyar Zsidó Kulturális Egyesületnek.  Részt vett a Keresztény-Zsidó Tanács és a Keresztény-Zsidó Társaság munkájában.

(tehát elkötelezett a zsidóság mellett is)

most rámpirirtott a ""zsidó múlt, mikor megemlitettem ezt az egyetlen személyes emlékemet róla , vele

igy vezette be a halálhirt )mit a Szombattól vett át

részben zsidó származású evangélikus lelkész, aki alapító tagja volt a Magyar Zsidó Kulturális Egyesületnek is, mindig fontosnak tartotta hangsúlyozni a kereszténység zsidó alapjait.
 
s amihez én ezt a kommentet merészéltem biggyeszteni:
 
Gonda Julia
Annak idején beszéltem vele telefonon a zsidó Jezusról, akit hovatovább ő fedeztetett fel velem!
 
mire ő(k)
Csak techinikai kérdés, létezik nem zsidó Jézus?

mire én:

Gonda Julia

Magyar Zsidó Múlt - Hungarian Jewish Past akkoriban újdonságszámba ment.egyébkent az autentikus Vermes Gézanak is van azonos cimű könyve. Sajnos még mindig nincs eléggé a köztudatban.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mindentkimondani.blog.hu/api/trackback/id/tr4018445769

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása