1987-ig az antológiák borítóin a szerzőkről készült fényképek voltak, aztán kereste a formáját a két kiadvány, most minden évben másmilyen, ám egymással összefüggő borítót kapnak. Ez a terv bevált. Azonnal felismerhetőek, karakteres, egymásra mutató borítójukkal kiemelkednek a könyvheti kínálatból. Idén Gerhes Gábor tervezte a borítókat, szépek. Tavaly Csordás Zoltán volt a borítók tervezője, azok is szépek voltak. Nekem még mindig Árvai Judit 2019-es borítói tetszenek a legjobban.

A Szép verseknek sosincs alcíme, a Körképnek mindig van, mégpedig most ez: Harminchét mai magyar író kisprózája. A versantológiában egyébként hetvennyolc költő szerepel. 2015 óta mindkét antológiában vannak újra a szerzőkről fotók, igaz, néha elég rossz minőségben. Mindkettőben vannak szerzői kiséletrajzok is, ez már tavaly így volt, korábban a Szép versekben nem voltak, jobb így, legyenek. Ha valaki a strandon olvasgatva felfigyel Kupihár Rebekának a babaprojektről szóló, Vajsenbek Péternek a tisztességes gazdasági tevékenységről szóló vagy Cseh Katalinnak a művirágokról szóló versére, ne kelljen már a telefonján keresgélnie, kicsodák is ők. A bevált módszer szerint névsorban következnek a szerzők. A Szép versekben ez sokáig azt jelentette, hogy Aczél Gézától haladtunk Zalán Tiborig, majd jöttek az új költők, és akkor Závada Péterig, Zilahi Annáig. Idén András Lászlótól Zsille Gáborig tart a névsor (Aczél, Zalán most nincs benne). A Körképben, bár természeténél fogva nem tud olyan népes gárdát felvonultatni, tavaly is, idén is – láss csodát – Antal Balázstól Zsembery Borbáláig jutottunk el.

Mindkét antológiában sok a fiatal szerző, és nem azért vannak itt, mert fiatalok, hanem azért, mert jók. A Szép versekben Bánfalvi Samu a legfiatalabb, 2002-ben született, 22 éves. Itt szereplő Amelyben utasításokat ad című verse is komoly tehetséget sejtet, de nekem az Elbeszélő költemény a gazdátlan tekintetű fiúról című verse (Jelenkor, 2023. június) tette egyértelművé, hogy költő született, csakhogy az a vers tízszer olyan hosszú, mint emez, nehezen fért volna be ide, gondolom. Húszas éveiben jár még, ha jól számolom, tizenegy költő: Korsós Gergő, Pászthy-Lénárt Flóra (2000), Hegyi Damján, Kupihár Rebeka, Szabados Attila (1999), Papp-Sebők Attila, Vida Kamilla (1997), Kali Ágnes, Kopriva Nikolett, Kustos Júlia és Vajsenbek Péter (1996). A nagy öregek pedig, ha szabad így mondanom: Gergely Ágnes (1933), Tőzsér Árpád (1935), Takács Zsuzsa (1938), Győri László (1942), Mezey Katalin, Várady Szabolcs (1943) és Nádasdy Ádám (1947). Szép Gergely Ágnes A városalapítók című verse. Különösen szeretem Takács Zsuzsa Viselni egy tekintet súlyát és Várady Szabolcs Apámról című remeklését. Meghökkentő Nádasdy Ádám Ezüstfehér hold című verse („Kimondom: mégse volt jó fiatalnak lenni…”).
Az írók, úgy tűnik, mindig később érnek, a Körképben összesen két harminc év alatti szerző található: Rékai Anett (1999) és Balajthy Boglárka (1996). Ugyanakkor az írók, előre haladván pályájukon, inkább regényeket írnak, és egyre ritkábban novellát. A legidősebb szerzők ebben a válogatásban Jenei Gyula (1962), Kiss Ottó (1963), Jenei László, Nagy Gabriella (1964), Szántó T. Gábor (1966) és Csabai László (1969). Jenei Gyula Öregek című betegség- és haláltörténetei, „életképei” erőteljesek, annak ellenére szeretem őket, hogy a téma eluralta a mezőnyt. Kiss Ottó írt egy jó focinovellát Egy este Palajdival címmel, annak ellenére tetszik, hogy nem szeretem a focit. Nagy Gabriella Valaki fia című gyerekmonológja kiemelkedik a többi közül, és megcsinálja azt a bravúrt, hogy végig lánynak gondoljuk Gabikát az utolsó mondatig. (Hasonló trükköt alkalmaz Szvoren Edina az Új Ohrwurm-jegyzetek (tíz szutykos szurikáta) című mesteri szövegében, ahol a végig családnéven említett hősnek, Szemesnek csak az utolsó mondatban gondolkodunk el a nemén: miért is képzeli őt minden olvasó férfinak.)

A versantológiában a szerzők több mint egyharmada nő (78-ból 27). A prózaantológiában fele-fele az arány (37-ből 18 nő). A költőknek néha elég hiányosak az életrajzi adatai, de, úgy látom, nagy többségben vannak a nem pesti születésűek, és a 78 alkotó közül 13 romániai, hárman a Vajdaságban, ketten a Felvidéken látták meg a napvilágot, és egy kárpátaljai születésű költő került be. Az íróknak nagyjából egyharmada született Budapesten – bár nem mindenkinél vannak pontos információk –, és egyhatoda a határon túl. És még egy adat: érdekes, ki szerepel mindkét kötetben. Mivel sokan írnak verset és prózát egyaránt, mindig szokott lenni négy-öt ilyen szerző. Most az egyetlen, aki mindkét antológiában benne van: Kiss Ottó.

A Szép versek mindig mutatja, a hagyományból mi van a levegőben. Talán nem véletlen, hogy többször megidéződik Petőfi (többek közt Horváth Benjinél és Kollár Árpádnál), sőt Szendrey Júlia is (Falcsik Mari, Szabó T. Anna), ennél többször csak bibliai szövegekre történik utalás (András Lászlótól Visky Andrásig). Van, aki Sylvia Plath-t idézi meg (Kali Ágnes), van, aki Szilágyi Domokost (Karácsonyi Zsolt), Borbély Szilárdot (Keresztesi József), Kisfaludy Sándort (Korsós Gergő), Dantét (Kukorelly Endre), Illyést (Markó Béla) – van, aki a köztünk élő Jónás Tamást (Kiss Judit Ágnes). A válogatást a kiadó Kovács András Ferenc emlékének ajánlja (bár ő nem szerepel, bizonyára tavaly már nem publikált), és itt még nem szólnak róla versek, hiszen december végén hagyott itt minket, jövőre biztosan nem lehet majd úgy versantológiát összeállítani, hogy ne legyen róla szó.

A Körkép élén ezt olvassuk: „In memoriam Reményi József Tamás (1949–2023)”. Sokakat figyelemmel kísért ő szerkesztőként, kritikusként az itt szereplők közül is, Csabai Lászlótól, Dragomán Györgytől Kiss Ottón és Milbacher Róberten át Nagy Gabrielláig, Szvoren Edináig. Csak üzenni tudok neki: Jóska, jönnek az újabb tehetséges írók, Görcsi Péter, Hegedüs Vera, Margetin István, Rékai Anett, Zeck Julianna, Zsembery Borbála. Harag Anitának bőven vannak tartalékai, egyre rafináltabb. Márton Evelin is jelen van, örülök neki. Vérfagyasztó Szalay Zoltán fantasztikus története egy miniszterelnök elleni támadásról. Szaniszló Judit nagyon tud miliőt teremteni akár egy rövid kutyás jelenetben is. Szántó T. Gábor színházas gyerektörténettel vesz le most a lábamról. Vass Norbert megint elkápráztat a szokásos sületlen dumával. Berta Ádám ötvenévesen egy negyvenéves hős semmi kis kalandjait írja meg, négyoldalas remeklés (Az asztalos).

Múltkor Bódi Péter novellájának hősére gondoltam úszás közben, vajon én mit csinálnék, ha kizárnám magam a lakásból hajnalban, és a függőfolyosón állnék alsógatyában, kabátban, cipőben – hidegben, bebaszva, iratok és mobil nélkül, még szerencse, hogy nem dohányzom, így ez nem eshet meg (Hajnal valakinél). A hatalom és a beosztottak viszonyára épül Burns Katalin és Juhász Tamás novellája. A betegség nemegyszer tárgya az elbeszélésnek (például Kovács Bálintnál), és kedvelt a gyereknarrátor alkalmazása, szép példa a kettő ötvözésére Légrádi Gergely Csepegés című monológja. Másik örök tárgy az öregséggel való szembesülés, a betegségeknek és a családi sorsoknak a megmutatásával együtt, meglepő csattanóval végződő novellát írt ebből Szeifert Natália (Csak látogatóba jöttem).

Nádasdy Ádám mondta a könyvheti megnyitóbeszédében, hogy a mai magyar irodalom sokat foglalkozik a nincstelenekkel, a kiszolgáltatottakkal, de keveset a gazdagok világával, a pénz világával. Talán tényleg többet lehetne erről írni. Nem mintha ott ne volna ezer baj, betegség meg öregség. Akkor azonban majdnem ugyanott vagyunk. Különben az örömről, a jóról nehezebb beszélni, akár van hozzá pénz, akár nincs. Szép verset, szép prózát könnyebb írni a boldogtalan szerelemről, mint a boldogról, nem?