"Amikor a férjemnek kiállítást rendeznek valahol, egy kicsit úgy érzem, olyan, mintha az én lelkem egy darabját is kiállították volna– mondta (...) annak a csanádpalotai festőnek az özvegye, akire tárlattal emlékezett a makói könyvtár. "olvasom a Délmagyarban

Egy csomó kép jóval azelőtt készült a kiállitottak közül, mikor még nem is ismerhette alkotójukat. De én igen...Én még láttam a műtermében ezeket... (A galambját sirató fiút, az Apám galambokkal, a Kettent-t (kislányával) stb

Még korábban Makón, a művésztelepes  esték egyikén, emlékszem, mikor haza kisért, már a házunk előtt... azt mondta nekem egyszer, hogy "nagy lelkem van , de nem nyavalygok" , ezt elismerésnek szánta, kedvelte bennem,,,

Nem lélek d a r a b (o k ) ról beszélt, mert a lélek egy és oszthatatlan.

Még minden belefér, ott van egészben .minden...

És belefér az egész kiállitás anyaga,

 (mit a nyitás utáni másnap megnéztem újra... már egyedül...) (s az egész lelkemmel!)