"Julikám, , meghalt S...

csak ennyit látok bekapcsoláskor a messinger üzenetemből, de nem találgatom, (S..-t láttam a napokban, beszéltünk)...odakapcsolok gyorsan, szörnyűk ezek a hirek, akárkikről is szólnak, OSZTÁLYTÁRSAK, kortársak (voltak:)

tabló

kikerestem Szentpéteri Csöpit a tablón, mert hogy ő az.... 2 . sor, balról a 6. középfele 

döbbenetes, hogy két éve eddig utolsó találkozónkra, min eddig mindig hanyagolt, eljött

mosolygósan, kedves szavakkal, mindenkihez odament az asztal körül, de hamar el is ment, csupa jó érzéssel, s jó érzést hagyva maga után

mintha érezte volna...

eljött, elköszönni, elbúcsúzni....finoman, elegánsan, mint egy jelenés...

pedig egy emlékezetes legenda van róla, amit majdnem mindig fel is elevenitettünk,,, most már nevetgélve:

volt egy borzalmas tanárunk (tényleg az, velem is az volt, s ráadásul fafejű)

valami konfliktusuk alakult ki  Cs füzete körül, halványnak találta a tanár a ceruza irását? már nem emlékszem, csak arra hogy szokása szerint jól felvitte a hangját...magyarán: orditott

Csőpinek felmehetett az amúgy is magas vérnyomása, és háttal neki a helyére menve azt üvöltötte: Megölöm! Megölöm! - meghűlt bennünk a vér, úgy tűnt, meg is tenné...

persze nem ölte meg, tanárunk (jópár évre rá - s még az én osztályom is boldogitva) természetesen úton halt meg, mikor eljött az ideje

Csöpi meg most, rákban...

mi mindent fojthatott magába? 

mert nem hiszem hogy sok ilyen jelenet volt az életében

kedves tanitónéni lett valamelyik faluban, s nagyon szerette a gyerekeket...

(neki sajnos nem volt saját, de férje igen)

Maros-parti kiránduláson, ballagás előtt, az osztályból egy részlet, Csöpi baloldalon áll...karba tett kézzel...