az "évek és emlékek" c. közös blogunkban 1967 bukkant elő...
ez volt az első teljes tanári évem. (amúgy a 66/67-es tanév, de annak még az eleje a '66 -ból, egyetemista idő volt.)
mostanság az 50 éves érettségi találkozónkról kellene megírnom végre a beszámolót a Marosvidéknek, de előbb felelevenítettem ezt az évet, az elsőt, amibe a gimnáziumba nem diákként mentem , hanem már tanárként... de most újra külön jussként - vénen is diákként ... 54.b osztályosnak kell lennem...
csak még egy röpke visszatekintés 67-re... itt is, az évből, ami a pályakezdésre vonatkozik
ez az első (polgári) év amelyet teljes egészében tanárként éltem meg. (Aztán még 30 ilyet.)(és ezalatt tanévekben mértem az éveket) 66-ban diplomáztam, és persze már szeptembertől elkezdtem a tanári pályát, ott, abban a a gimnáziumban, ahol 61-ben érettségiztem, tehát nemrég még diák voltam, most meg a régi tanáraim kollégája. Nem volt könnyű... a dolognak ez a része. Nehezen szoktam meg, és nem is mindig könnyítették meg a helyzetem. Viszont - bár már rögtön osztályfőnökként - a gyerekek nagyon helyesen viseltettek irányomban...) sőt a szüleik is. Némi kompromisszumnak éreztem a középiskolai tanítást, a vidéki életet is, de azért nem éreztem magam rosszul emiatt. Én választottam , mert adott helyzetben ezt tűnt biztonságosnak és optimálisnak, sőt -körülményeink miatt- humánusnak is. Igaz, hogy csak oroszt taníthattam, úgy kaptam meg az állást. (még a tanév előtt ez a párbeszéd hangzott el köztem és oroszirodalomtanárom közt a Dugonics téren: Ő: Hova került? Én: Haza. Ő: De hova? Én: Makóra Ő: Azt tudom, hogy ott lakik. Én: Ja, a gimibe.-Ő:S mit fog tanítani? Én: Valószínűleg oroszt. Csak oroszt. Ő: Marhaság! magának irodalmat kéne tanítani!-Én:?(vállfelhúzás, fintor) Ő: Ilyen irodalmi érzékkel! (Persze, nem értettem, hogy erre az elismerésre miért kellett 4 évet várom.) (később persze taníthattam már irodalmat is)
Szóval tanítottam. Volt egy új kolleganő, pár évvel idősebb nálam, közel lakott hozzánk, ő albérletben, sokat beszélgettünk, finoman próbálgatott terelgetni , a névnapomra pl. ezt a szöveget irta le nekem gyönygybetűivel:
előző évben még Angliában volt, angolt tanított, egyszer egy angol verset adott oda "receptnek", (advice-nak):"Spread a little happiness")nem is tudom ki irta, de ilyenek voltak benne, amit alá is húztam: Keep out the gloom, send unhappiness away. Let in the sun... ) - Lehet, hogy nem látszhattam túl boldognak(?) Viszont ezek a tanácsok nem bizonyultak nekem megfelelőknek. Én bizony mindig a dolgok lényegét kerestem (ebben nem ismerve kompromisszumot)("nincs alku, én hadd legyek boldog" - csak igy... , s ezzel inkább vállalva az u.n. boldogtalanságot is."
......
a többiről már úgyis írtam itt is...(ott is, amott is:) bár már mindenhonnan kapom a lökéseket, és hovatovább belülről is, hogy írjam már meg összefüggően az emlékiratamat. Szerintem is. Már éppen éppen eljött az ideje.......
(itt olvasható a teljes* felidézése 1967- nek, mint a 20. század emlékének emléke)
*tel-jes??! Ugyan már! Mi az , hogy "teljes"....
