valamelyik este a tévében (azt hiszem a Kulissza.c. műsorban) egy tiszta arc és hang magára vonta a figyelmem. Korábban nem is annyira, de épp arról volt szó a műsorban is, hogy -mások szerint is -mostanában megváltozott, a költészete, u.n. objektiv költő volt, s most egyszeriben szubjektiv - lett. Örök -elvi- vivódásom témája és megszenvedett gyakorlata! Jó látni-hallani egyfajta önigazolásként is... , meg azt is, hogy az irónia nem mindenkinek központi kategória (nem csak én helytelenitettem ám, a mostanában olvasott Ken Wilber is rosszallja, hogy központi kategória lett a post  modernben - s most , lám ez a -még mindig fiatalnak számító - költőnő: Szabó T. Anna is, vállalja az idillt is, akár még akkor is, ha a kritikusok számonkérnék rajta az iróniát. De milyen jól teszi, hogy vezére bensőjéből vezérli..., milyen bensőséges és igaz a hangja!

Azt hiszem az anyaság érzelmeit nem fogalmazták meg mostanában ilyen összetetten..., mint ő; ebben a műsorban ezek a sorai fogtak meg igazán (És újra szól):

(Jaj, két fiaim: karom, ölelésem,

siető lábam, otthonos ölem –)

nélkülük egész nem vagyok egészen,

de ők egészek lesznek nélkülem.

.......................................................(nemrégiben, még, pedig, jut eszembe, erre a versére figyelhettem föl - másik oldalról, (a kisgyerekéről) a mostani  pandantja-ként):Elhagy

milyen bonyolult, és mégis szép, és kerek - így 

Ki kit hagy el hát? ki a függetlenebb? egész-ebb?

 de hát jobb is így, ha már úgy is el kell hagynia a szülőnek a gyerekét, idővel - mert "ez az élet rendje" , akkor legyen is a gyerek "egész" nélküle ... (nincs is itt ellentmondás, csak más aspektus és kiegészítés)

csak ezt a "nélkülüknemvagyokegészen"-t nehéz, sokszor nehéz megélni... az "őkegészekleszneknélkülem" biztató érzése mellett

aliz2. :: 2009. jún. 12. 19:49 :: 2 komment :: Címkék: elmelkedes, költészet, tevemusor, vers