véletlenül, de mindenestre "kifogtam" az Eurovizió fesztiválos közvetitésből a mi számunkat, a compact disco nevűt (amúgy se volt benne semmi "magyaros" - ennek ellenére vagy ezzel együtt tettszett! a dallama, kellemes tónusa, már korábban belemászott a fülembe, is, kicsit talán erőlködtek, de az a nagyot akarásnak nagyon akarásnak is betudható, amúgy finom volt az előadás, csak a legvégén, nem bírta ki az énekes, hogy még szinte a taps előtt ne harsogja szét a köszönömjét, előre - feszültségoldásként(?) (előttük orosz bábuskák énekeltek, kicsit hamisan , népi rikitópirosruhában, kedvesen, kollektive, fittyet hányva koruknak)

a mieink klipjét most , utólag néztem meg, 

https://www.youtube.com/watch?v=LkYPy0JEwuA&feature=player_embedded

hát van min 

elgondolkodni, tán bravurosnak is mondhatnám (a kettős szereposztású színészt mostanában a Marslakók fotósaként is látni , 3. szerepében...)

ezen a videon meg érdekes a pozitiv német vélemény a dal(unk)ról (és a negativ..hm... más(unk)ról)

https://www.youtube.com/watch?v=zDEX-YL-v2k&feature=player_embedded 

persze, bejutottunk a döntöbe,aha…

és kontraszként a múlt... véletlen épp a napokban bukkantam rá (egy kortárs tette fel a fb-ra), egy régi euroviziós sikerszámot,Gigliola Cinqetti énekelte , 1964-ben...hogy túl fiatal a szerelemre...Non, ho leta... (15-16 éves volt?, és még mi is fiatalok...)

és -minősités nélkül - mennyire más idők voltak azok... a 60-as évek...(is)... ...

https://www.youtube.com/watch?v=Utd9cHBPfRA&feature=player_embedded

aliz2. :: 2012. máj. 22. 23:37 :: 12 komment :: Címkék: em lékezés, múlt, tévé, zene