kissé elkésett költészetnapi megemlékezésről irok most, még inkább elkésve...de ez (a költészet legyen mindig aktuális) nagyobb szóval: örök...
éves szokás szerint - honismereti körön - átmentünk az Espersit házba. megvirágozni, koszorúzni a kalapos, szomorú józsef attilát
én is a magam fehér szekfűjét odatettem, sok gondolattal és érzéssel
körbeálltuk (egyedül voltam én sokáig, majd eljöttek hozzám sokan) s letettük emlékezésünket a szobor lába elé
ami az Espersit ház udvarán van
visszafelé a téglasorból kibillentem a sárba
vigyázzak - mondta régi oszttársam (ki újra tag),
hát nem tudok már egyensúlyozni . mondtam
s tényleg(?)
bent a szobákat vegyes érzelmekkel jártam körbe Forgó Géza vezetésével - arra gondolva, hogy ezután átalakitják ezt a remek múzeumot (remélem nem rosszabbra!)
ez viszonylag új elem: ESPERSITÉK
a vezetővel, ki Espersitre mutat
és az Espersit szoba.....
az asztalon lánya Caca fotója (még ismerütük) egy koponya, mit Csendélet c versében Juhász Gyula a hely gyakori vendége megénekelt....
lementünk a vendégszobába s, majd a szép udvaron keresztúl elbúcsúztunk a háztól.
április 28
