Igen! Shakespeare örök. Örökzöld! És mindent kibír, és mindent kinő, de minden bele is fér. Mert annyira gazdag! Kora sincs, időtlen, helye is bárhol, ahol emberek élnek. -  

épp úgy szól a mához mint saját korához, vagy a tegnapelőtthöz, s bármely nációhoz. És talán a nyelve varázsa, vagy még mélyebb oka van, hogy hiába ismételjük, vesszük elő akárhányszor, nem lehet megúnni, nem lehet közhellyé laposítani, mint annyi más igazságot (vagy csak annak látszót). Shakespeare mélyen és sokrétűen, összetetten igaz! Mint az élet maga. Nem lehet lózungok meg falvédő szövegek laposságába silányítani örökérvényű igazságait.

Csak újrajátszani, újragondolni, újraolvasni. És végre már tanulni tanulságaiból!

Dehogyis aludtam a szinházban! Inkább felébredtem. Mert a nézőtéren is élt valahogy a színpadi paradoxon, ahol Gloster akkor kezd látni, amikor megvakítják, Lear pedig végre akkor tisztánlátni (magát is és környezetét is), amikor -úgymond- megőrül. Dehát egy őrült világban ilyen fejetetejére állítva érvényesül minden. ("fusson, akinek nincs bora")

Foghíjas volt a nézőtér, nem jött el minden bérletes, botrányos híre ment az előadásnak, már a premier óta, de szünet után még többen léptek le. Úgy látszik, az embereknek nincs szükségük igazságokra. Pláne, ha kellemetlen és szokatlan módon ripakodik rájuk. Lecsupaszítva a lényegig, mint a csirke kicsontozva, aminek nem volt híja (szószerint) a színpadon se. Nem mondom, voltak gyomorforgató jelenetek -szintén szószerint - de hát az élet is nem az?! s itt legalább a végén van valami igazságszolgáltatásféle avagy feloldó katharzis - vagy legalábbis abba az irányba mutató. Mert még az előadás után is, sokáig motoszkál a fejünkben az a sok megoldatlanság, ami a mi életünkben is jelen van, jelen lehet. És a darab mégiscsak, megszenvedett tanulságaival, a jó út felé mutat. Megspórolva a tévutakat.

aliz2. :: 2008. jan. 19. 17:29 :: 8 komment :: Címkék: elmelkedes, SHAKESPEARE, szinhaz