"Pár évvel Mama halála előtt meglátogattam őt Taron, a meditáció központban, ahol lakott. Bevezetett a takaros kis konyhába, és kipirulva, mosolyogva bejelentette, hogy van egy új gyűjteménye: színes üvegeket szed össze az ablakpárkányba. Mert olyan szép, amikor reggel átsüt rajtuk a nap. Végignéztem a párkányon. Színes üveg vázák, üveggömbök, még valami állatfigura is rémlik. Mama őszinte lelkesedéssel a szemében arra kért, hogy mostantól akármerre járok is, ha a konyhaablakba illő, "klassz" üvegtárgyat látok, azt hozzam el neki. Mama hosszú évekkel ezelőtt elment, és nekem valahogy ez az egész ma jutott csak eszembe. Ahogy az is, hogy nem emlékszem, hogy vittem-e neki valaha bármilyen színes üveget. Sőt, arra sem emlékszem, hogy különösebben megérintett volna az anyukám új hobbija. Annyira el voltam foglalva magammal, hogy valahogy... elsiklottam felette. Úgyhogy most, nagyjából tíz évvel az után, hogy megkért rá, megfogadom: mostantól kezdve ha "klassz", színes üvegtárgyat látok valahol, gondolatban azonnal felajánlom neki... és az összes színes üvegtárgy-gyűjtő anyukának, akiket mi, gyerekek nem vettünk komolyan."