elment… mégis váratlanul és hirtelen...
tudom, hogy grosznak hívták eredetileg (mint a nagynénikém férjét), és volt egy karrikaturakönyvem, aminek a címlapján ő szerepelt (az akkor még valószerűtlenül hosszúnak tűnő orrával (mert az akkor még sovány arcában) s a rajz alá az írta önironikusan de pörlekedve "fele sem igaz", nekem is eleinte az orra volt a legfeltűnőbb benne, ami a legmegjegyezhetőbbé tette, de amiről később -persze - teljesen megfeledkeztem,
mint külsőségről, Remek, karakter(isztikus) színész volt, lett.... tulajdonképpen kezdettől az volt... de igazán Sándor Pál filmjeiben lett feledhetetlen főszereplő, s legfőképp Minarikként a mosodásként, akinek szállóigévé lett mondása: kell egy csapat...de sokszor eszünkbe jut... mert kell egy csapat...kellene...mindig aminek az élén minarikok vannak...
láttam egyszer, civilként, a Fészek klubban. még a 60-as években, egy szilveszterkor, pár lépésre tőlem, színészbarátaival, hívták valami közös fotóra, de odaszólt egy elég triviális mondattal, hogy jön mindjárt, csak előbb kimegy.... és itt egy olyan főnévi igenevet használt keresetlenül, amit nyilvánosan akkoriban nem igen lehetett hallani. de ő olyan természetesen mondta, hogy még csak nem is lepődtem meg rajta (bár, persze, megjegyeztem)...ez a keresetlen természetesség amúgy is nagyon jellemző volt rá, az alakításaira is (különösen a Fejes Endre által megalkotott és általa életre keltett figurákban), de a bármikori interjúkban is, nálunk, Makón is, amikor Páger díjat kapott, egyáltalán nem "ünnepeltette" magát, és a legutóbbi, immár utolsó tévéinterjúban, ahol nem is magáról, hanem a szeretetteli Down szindromás unokájáról, Emmáról beszélt ugyancsak túláradó szeretettel,
a műsor végén pedig bejátszották a nem régiben - töröcsik marival közösen elénekelt - számot
várhatunk...
minarik elszállt:
mégis ittmaradt.
