leírom egy álmom (hogy megmaradjon, ha már emlékeztem rá, ébredés után - pedig klasszikus álomnak tűnt - amit újabban elfelejtek - a nem klasszikus éber (lucid?) álmok viszont újabban elkerülnek - ez lehet, hogy a kettő keveréke volt, jelentésében biztos az utóbbi, s főszereplőjében még inkább):
Anyukámat láttam álmomban! (hosszú idő után) - a drapp ballonkabátjában, egy csokor virággal (azt hiszem orgonával) a (bal) karjában. (az udvarunk tele volt orgonával; 20 orgonabokrot ültetett annak idején a nagyanyám - és anyu, ha jött valaki hozzánk vendégségbe májusban, sose engedte el egy-egy gyönyörű, frissen szedett orgonacsokor nélkül - és a vázáink is mindig tele voltak vele. Most a kezében volt egy csokor, és egy vízparton állt, közvetlenül a beszakadó szélén, én szemben vele - talán a túloldalon -, és nagyon megrémültem, hogy beszakad alatta a part, hogy belecsúszik a vizbe. jajveszékeltem is, felé, kinyújtott karokkal, hiába - de ő nagyon természetesnek vette a helyzetét, mintha a víz, amiben elsüllyedt (volna), de legalábbis lebegett - lenne a természetes közege. Szomorúan néztem. Most is szomorúan idézem vissza az álmom. Bár örültem, hogy láttam újra az anyukámat... akit már mindjárt 20 éve láttam utoljára, valóságosan.)
.......
a napokban meg - épp akkor, amikor elment a hangom - az unokanővérem telefonált Kanadából, aggódva, s kicsit zavartan emlegette, hogy mintha álmában az anyukája figyelmeztette volna, hogy vigyázzon, figyeljen oda ránk, ezért is hívott, hogy mi van velünk... ők ketten: az én anyukám és az övé olyan jó testvérek voltak, mintha ikrek..., úgy hasonlítottak is egymásra, összetévesztették őket az idegenek, és mindketten - földrésznyi távolságban is - állandóan egymás nevét szólitották, álomból felriadva, vagy betegen, a halálos ágyon is... anyukám 20 éve ment el, a húga tavaly... mikor anyukám télen..., az év nyarán együtt mentünk ki a sírjához nyáron, a nagynénémmel, eltávolodóban a sírtól, még hallottam, amikor azt mondta "anyunak", "a nővérének":
"vigyázni fogok rájuk, amíg tudok"
úgy látszik, még mindig, "odaátról" is, tudnak "vigyázni", figyelni ránk, üzenni...
valaki azt mondta az álmomra, ne szomorkodjak, mert a "víz" az örökkévalóságot jelenti...
tudom! (azért is volt neki olyan "természetes" közeg a víz, amibe belecsúszott - bár nem merült el..., csak lebegett benne... )
azt mindig is tudtam, hogy anyám örökké velem, velünk lesz, marad ("loajlom voed" - nekem ezt sugallta a sírjánál - a héber kifejezés jelentésének már otthon kellett utánanéznem)
azt is tudom (már), hogy az "örökkévalóság" nem csak odaát van, hanem itt és most is...., és nincsenek olyan éles határvonalak, még a part és a viz közt sem...
aliz2. :: 2008. dec. 29. 5:36 :: 8 komment :: Címkék: anya, emlek, kapcsolatok, rokonok
