kedves régi pesti ismerőseim a kávéház teraszán, koktél előttük

rámköszönnek, én alig ismerem meg őket, (a férfi keskenyebb lett)

de örülünk

itt szoktak nyaralni pár hetet a csendes kisvárosban, vettek is egy kis házikót

a férfi valamikor élénk grafikus művésztelepet vezetett, s lelke volt, megmozgatta vele a várost (kislányom is bevonva performanszaikba,, bűvkörükbe) aztán , megúnva v belefáradva? átadta másnak a vezetést, és pár év alatt szét is esett a kör... azóta költöztek viszont ide, pár nyári hétre, elég magányosan...élvezve a nyugalmat (az is kell!)

pár hete találkoztunk, akkor ők leptek meg, törtek rám, a Glorius teraszán ebéd közben, épp tárlatlátogatásról jöttem, mint most is... akkor mondták pár hétig itt lesznek, még találkozhatunk, de most kiderült, már csütörtökön utaznak vissza...?( röpül az idő.. és az ajánlott tárlatokra sem mentek el...adom is oda a mostani prospektusát...

és csóválom a fejem (és megszólal bennem , viccesen ugyan,a régi pedagógus:

INTŐ!

és jut eszembe, sose adtam, senkinek, kivéve , ha fölötteseim UTASITOTTAK rá...akkor muszáj volt

be is irtam dühömbe , az intő szövegébe: "felsőbb utasitásra"(Kaptam is érte... külön... ("intőt", Én)

-Mikor volt ez? - kérdezi (a pedagógus feleség)

-Á..mindegy is... az egész életem megnyomoritott volt! -legyintek, s megdöbbenek, milyen igazság bukott ki a számon...