erről-arról-amarról még

erről-arról-amarról még

egy jótékonysági hangverseny

2021. június 29. - gond/ol/a

 

 Hiven a  nyitási (nyitottsági) FOGADALMAMHOZ, MA ESTE felé meg az újvárosi Szent László templomba karikáztam le egy orgona-trombita jótékonysági hangversenyre (feltűnt, hogy milyen messze van, vagy fél órát tekertem, ez korábban közelebb volt- :)

de azért pár perccel  7 előtt beértem

 

 

a kapuban régi tanitványom állt, őrként, kiderült, hogy segitő, kérdeztem tőle, hogy s hol kell intézni az anyagiakat.. jótékonysági révén a koncert, megnyugodva láttam s használtam a kis dobozt (kicsit elsiettem, az előadás alatt többször is felhivták figyelmünket, hogy a végén adakozzunk.... kiderült , hogy az 1913-ban épített templom jócskán tönkrement, már a háborúban kezdve, és azóta is beázogatott (először a félhomályban fali dísznek néztem a beázások cirádás nyomait!)

találtam egy üres sort annak is végébe húzódtam...

(ezen a képen látom, milyen kevesen is voltunk):(

 

 

Szent Lászlónak a névadó királynak volt egyébként napja...

engem még a hangverseny kezdete előtt lenyügözött ez a szobor mellettem (Szent Antal gyerekkel, ha jól láttam)

 

 

a hangverseny? hát. fura volt, az orgonista szabad és mégis szaggatott, egyenetlen játéka, Bach d moll toccátát adta elő pl kicifrázva (a fugát lesikkasztva, hát igen, az bravuros rész)

de a trombitás gyönyörűn játszott, Schubert Ave Mariáját pl

vagy itt ebben a remekbe szabott kis filmen (Borka Péter művészi munkája!) azt az olasz szerelmi dalátiratot, ami itt valóságos s fenséges gyászzenének hat....

 

https://www.facebook.com/makoivtv/videos/536466574053041

 

 

a végére megfájdult a fejem...tán a bezártságtól, feszültségtől

a kapu mögött az udvaron teritett asztal várt bennünket süteményekkel megrakva, rögtön kinált is az én tanitványom, de mondtam fáj a fejem, legalább ásványvizet..de nem, később leültem a templom elé egy padra, erőt gyűjteni a hazaúthoz, oda is (egy másik régi tanitványom) kihozott sütiket, kinálni... hajthatatlan voltam (hiába, elfogadni tudni kell, ez máig lecke nekem!) aztán haza tekertem, lányom már keresett a kikapcsolt telefonomon...

megkérdeztem tőle, nem volt-e beázva az az orgona is, mikor ő játszott rajta, de hát több mint 20 éve annak...- mondta...(CSAK mentséget kerestem az orgonista rossz játékára)

A bejegyzés trackback címe:

https://mindentkimondani.blog.hu/api/trackback/id/tr4116607556

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása