úgy adódott, hogy a Margit-szigetre kellett kimennem, mielőtt Pestről, a Nyugatiból, hazautaztam

egyébként úgy zúdulnak oda Pestről és Budáról az emberek, mintha valami vákuum szippantaná be őket

valóban se nem Pest se nem Buda , ami a két városrész közt a Dunában van

hanem a szó igazi értelmében sziget - menedék , zöld, virágos, tiszta menedék a főváros fortyogó, koszos forgatagából

egyébként épp egy emlékmű , amihez érve tanácsos volt megállnom az utak elágazása miatt, a találkozás, és elnemkerülés reményében, ez a fura emlékmű, ami belül izgalmasabb, két egymásfonódó csúcsíves valami, - amúgy elég ormótlan - a két városrész Buda és Pest egyesítését szimbolizálja

körülötte gyönyörű árvácskák a füvön, lejjebb fasorok

miután eldicsekedhettem azzal, hogy már több mint fél évszázada is jártam a Margitszigeten (tévesen ráadásul úgy emlékeztem, hogy akkor voltam itt utoljára - de aztán kiderült, hogy mégsem, csak fordítva emlékszem már, a régebbi dolgokra jobban), mondta is új ismerősünk, a 10 körüli gyerekeinek, hogy tőlem kéne megkérdezni, milyen idősek ezek a fák, vajon láttam-e én is már akkor... hát az évgyűrűk alapján meg lehetne mondani a korukat, csakhogy a fák belül viselik, mi meg már az arcunkon az évgyűrődéseket...

de tényleg, milyen érdekes, hogy az az emlékem volt legelevenebb, mikor 14 évesen jártam a szigeten (nem utoljára, hanem éppen először) és ez is így maradt meg bennem, hogy az unokahugommal, aki akkor 4 éves volt - jártunk itt. Náluk nyaraltam épp, és nagyon frusztrált, hogy én "csak" vidéki vagyok (pedig vidéken több hasonló park van pl., s nem is kell külön szigetre vándorolni egy kis zöld természetért)...

aztán lassan eszembejutott az is, hogy voltam itt a nagybátyámékkal is a 60-as évek vége táján, -amikor párszor Bécsből már átjö(het)tek-; a Nagyszállóban voltunk, vacsorázni, nagy társasággal, meg a Szabadtérin is, ahol előadás előtt Rátonyi Róberttel is beszéltünk, aki régi ismerősük volt, s szinte szabadkozott táncos-nagybátyámnak, hogy a szerepében csak deréktől fölfelé vállalja a felelősséget...

aztán az is eszembe jutott később, hogy voltam én itt a Palatinus strandon is, 70-es évek? , szintén a nagybátyámtól "örökölt" atyai barátokkal, (már ők sincsenek!), s akkor láttam Márkus Lászlót a strand lépcsőjén lejönni és körbenézni - mint valami szerepben... (megmaradt bennem ez az "antré" - most is látom a lépcsőn... pedig már rég kiment ő is minden szinpadról, az élet szinpadáról is, végleg.)

a sziget mélyén emlékszem a tóra meg a szobrokra is, de arra már nem, hogy mikor, kikkel, milyen alkalomból...

idő meg nem volt most megnézni

a hídnál összetalálkoztunk ismerőseinkkel, a legkisebb gyerek kérésére visszafordultak biciklijükkel, hogy megnézzék a halastavat...

talán majd egyszer én is újra, és akkor talán eszembejut az is, mikor, korábban..

de biztos, hogy ez a sziget már nem az a sziget

én se vagyok az

(de még jó, hogy egyáltalán vagyok!?)

meg aztán van itt még régebbi szigeti emlék, mint az 50 év előtti , de élő, mondhatni halhatatlan:

Arany János őszikék versei, amiket itt írt ... a tölgyek alatt

Legközelebb lehet , hogy én is beljebb megyek ..

aliz2. :: 2009. ápr. 22. 22:17 :: 2 komment :: Címkék: ARANY, emlekezes, termesz