először jobb híján én ezt akartam felirni (persze J. A,_tól) :
csak az olvassa versemet,
ki ismer engem és szeret
(mielőtt ellenvélemény lenne, mondom, ha megismered garantálva meg is szereted...)
vagy netán a záró két sort:
s szivében néha elidőz
a tigris és a szelid őz
de aztán , épp Markó Iván ezt irta föl:
a földön annyi a jó dolog
hát mért ne lehetnénk boldogok?
és ki is kerestem, ha a mek felrakta nem lehet hamisitvány (bár a dátuma kérdőjeles 1934?) (és sose hallottam...)
gyanús volt nekem ez a hurráoptimizmus... de az egész verset olvasva, ott a mögöttes, s egy kis irónia
mindig a csalódott ember panaszkodik, s olykor cinikus (nem tudhatjuk komolyan gondolja-e amit mond)
de ne magyarázzuk túl, én ezt üzentem a versfán...
fel is ragasztottam, méltó levéltársai mellé)
