bár úgy hangzott el a beharangozó, hogy ez a világtörténelem utolsó zoom szedere... kár volt elkiabálni
ma 200 fölött vannak a halottak, és azt olvasom, hogy ősszel várható a negyedik még erősebb hullám, és esetleg lesz ötödik is mig lemerül, legyengül a virus, rengeteg mutánsával - ha egyáltalán...
mindenesetre ez a zoom széder, nagyon jól sikerült--- és ünnepélyesre (és 80 bejelentkezővel!)
igazi közösségi élmény is lehetett, ha nem is voltunk személyesen jelen, nekem nagyon kapcsolattartónak tűnt a sok integetésével (egyszer unokám is azt tette, a hirtelen képernyőre kerülő külföldi Andris barátjával pl) (úgy feltenném a fotóját, ha lehetne!)
nomeg aktivitás terén nem volt hiánya még, pl ő mondta el a brochét (na épp ) ivás előtt. (persze ő gyümölcslét ivott,s nem alkoholt ami ilyenkor kötelező a felnőtteknek, méghozzá 4 pohárral. Egy Illésnek is fenntatva, ki is nyitotta az ajtót neki. De azt hiszem most se jött meg. Késik a megváltás! :(
lányom végig(most elő- azaz oldaltérben) mosolyogva ült, mint egy igazi rebekken...később meg is kérdezte, hogy hatottak kivülről nézve, mert ő belül nem tudja lemérni
mondtam (nem kellett volna?) hogy egy kicsit merev volt (mi más lehetett volna?) de végig kedvesen mosolygott
férje vezette, és egy másik lakásban levő kántornő énekelt - szépen és igazán felszabadultan
hiszen a peszach a szabadság ünnepe lenne (vagy mi a szösz!)
...
az egyiptomi kiszabadulást "játszuk" el minden évben...
mintha most és velünk történne
azt hiszem ez az örökké jelenné tett múlt... tart meg bennünket
(mégha kissé aktualizálunk is mindig, - vőm különleges előszeretettel - meg azt mondjuk"a láng a fontos nem a hamu))
Rabok legyünk vagy szabadok...?