szétmázolódik minden   lefekszem délutánomban a szomszéd szobából a netről (még van) idehallik Beethoven zongoraversenye... már vége taps, örjöngés  érte..   fekszem a diványon én csendben az ablakon túl kék az ég apró felhőkkel tarkitva az előbb még sütött is…

   sikerült megnéznem a Virtuózok c műsort... ez ilyen járványszabta kultúrainséges időkben különösen nagy szó (nem is értettem nagyon , hogy is rendezhették meg, de kiderült, hogy már szeptemberben voltak a felvételek, akkor tán kicsit könnyebb volt a helyzet, de azért ott is érződött a közönség-…

ez a csönd éve volt...   ez a csönd éve...lett   amikor vége az utolsó dalnak is...       Amikor vége az utolsó dalnak is, Az utolsó hang is szétfoszlott már, Magányos tárgyak, az elhagyott színpadon, Fölborult székek, és konok homály. Papírlapok, egy tépett plakát a lábunk…

   nem tudom, hogy sikkadhatott el, felejtődhetett el ennyire jelentős alkotás vagy csak nálam? (hiszen 85-ben készült, Markó koreográfia, főszerep, de főleg a győri balettes gyerekek..nem tudom, Markó mikor is hagyott ott csapot papot, utána: kérdeztem lányom, de ő tiltakozott, honnan is…

 unokanővérem szép missziót teljesitett az ottawai egyetem holocaust education felkérésére tárgyakat küldött A VIRTUAL MUZEUMBA emlékeztem hogy van egy hatágú sárga csillaga,, meg is ijedtem, hogy nekik adta, de nem.. csak virtuálisan: a kiállitás cime Túlélő emlékeztetők azaz Surviving…

   ma hajnal körül aludtam el... (s ne kérdezzétek mikor ébredtem végleg föl:) köszönhető ez (a korlátlan nethasználatomnak, illetve egy éjfél után felfedezett tévéjátéknak, amire felül az volt irva, hogy holnap már nem nézhető(persze nézhető!) nosza késő ide vagy oda, meg is néztem, az 1972-es…

   valahogy eltűnt az élet(ünk)ből a mi drága kántorunk.... különösképp az 1965-ben lebontott templom(a) óta... én akkor már egyetemre jártam, Szegeden és valahogy el is távolodtam tőle, a zsidóságomtól(?) (mit azért nem mulasztottam el elmondani a környezetemnek -dacból? óvatosságból?_…