erről-arról-amarról még

erről-arról-amarról még

felnőtt gyerekek

2020. november 28. - gond/ol/a

 

 sikerült megnéznem a Virtuózok c műsort... ez ilyen járványszabta kultúrainséges időkben különösen nagy szó (nem is értettem nagyon , hogy is rendezhették meg, de kiderült, hogy már szeptemberben voltak a felvételek, akkor tán kicsit könnyebb volt a helyzet, de azért ott is érződött a közönség- meg öleléshiány pl...)

én tulajdonképpen a zenére és a gyerekekre koncentráltam szinte csak

zavarnak a villódzások a reklámos, a showelemek, az öncélú komolytalankodás ...az "eladhatóság" felszines csillogtatása...

az meg éppenséggel feltűnt (nemegyszer a zsürinek is), hogy ezek a gyerekek, mikor zenélnek, nem is annyira gyerekek, hanem érett, személyiségek, ha úgy tetszik felnőttek, De mennyire azok... úgy szólal meg a kezük alatt egy-egy hangszer, hogy szebben,érettebben, kifejezőbben már nem is, lehetne!

tetszett a magyar zongorista lány .. Ildikó

el is küldtem lányomnak a rövidfilmjét messengeren, (hátha reminiszcenciákat ébreszt benne, szerencsére nem,  hiszen megtalálta az élet másik területén, amit egykor a zenében (is,hiszen gyerekkorában annyi mindent csinált, s remekül) (többek között a zongorát meg a zeneszerzést is :) nomeg a rajzot,,hogy példánknál maradjunk)

 

no meg a hárfás kislány, tényleg, akár egy angyal, egy komoly, remekül zenélő angyal (a kabala kutyájával, mert azért kislány is)

 

 

 

 

nomeg a bravuros furulyás lány!

 

 

ja és még valami, tetszett a zsüri, őszinte rajongása ezekért a gyerekekért, tartalmas dicsérő szavai, az arcuk, ahogy látszott is rajtuk, hogy elragadtatással kisérik a látottakat-hallottakat, az őszinte szeretetük... hogy nehéz volt dönteniök, ki essen ki, de hangoztatták, hogy ők is nyertesek

***

óhatatlanul eszemben van

amikor a szegedi konziba jártam makói gimistaként, milyen más világ fogadott ott...szeretettelibb, finomabb, kellemesebb

a zene hatása...ami formálja, finomitja a lelket,,,

mindenkinek tanittatnám!!!!! (ha persze nem is érhetnének el ilyen magas fokot, mint ezek a "felnótt" gyerekek) - jótékonyan mutatkozhatna meg az életük bármely területén

A bejegyzés trackback címe:

https://mindentkimondani.blog.hu/api/trackback/id/tr1616305702

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása