a szinpad is tetszett: puritán és elegáns egyszerűségében, a költőhöz illett,,,

még a kezdés is, két szimpatikus fiatal, gitárral, s már éneklik is,,, Pilinszky egyik egyszerűségében is hatásos versét... a dallam bevés, hozzátesz... remek

később is szépek voltak... a dalok, hanem az összekötő beszéd nem autentikus intimpistáskodása szinte elviselhetetlen és méltatlan is a költőhöz, amúgy meg hazug is....olcsó és sekélyes.. szóval minden, ami nem Pilinszky

az majdnem minden mondatban elhangzott hogy "keresztény" költő, bár a konkrétan elhangzó versekben ennek semmi megnyilvánulása nem volt, nem is lehetett, hiszen "egyetemes" ahogy egy óvatlan mondatban egymás mellé is került ez a két jelző

egyébként úgy beszélt a költőről (szép, szőke) szinészünk, mintha csupa újszülötthöz szólna mármint olyanokhoz akik életükben semmit se  és egy verset se hallottak volna róla, tőle (s olykor valóban a viccmesélés szinvonaltalanságával) ....nekik egyébként valóban tetszett is , sőt  el voltak ájulva tőle ,

szerintem jobban fel kellett volna készülnie, avatottabb irodalmi forrásokból, hamár "népművel"...s a laza, pontatlan  improvizálást is elhagyni

.....

s a végén a meglepetés is vegyes érzelmeket keltett bennem, bár alapjában örültem neki!

az amúgy is félhomályos szinpad teljesen elsötétedett, és megszólalt a beteg Törőcsik Mari , az Apokrifet felolvasva

kicsit furcsa hangon, de nagyon erőteljesen...

(ifjú szinészünk orra alá rakta a mobilját)

közben egyszer kétszer megállt, mert a könnyektől el-elhomályosodott a szeme...

hát kicsit a miénk is...

ez a felvétel igazán múzeális érték, ajándék

(bár nem tudom, hogy ez-e a helyes módja a közlésének)

én mindenesetre leginkább ennek emlékét hoztam magammal az estről....