a zenepavilon oszlopai előtt vagy tízen ülünk, gyönyörködve a zenében, amit négy kis ember szívvel-lélekkel, tehetséggel, kedvvel szolgáltat

minden jó lenne, ha pár méterre mögöttünk, a magánterület jelzésű fürdőorvosi rész alatt nem rikoltoznának, s bicajaikkal nem bravúroskodnának, a lányok  visongással s hangerővel nem próbálnák magukra terelni a fiúk figyelmét, s mindez egy hangverseny közvetlen közelében

odamegy a szervező hozzájuk, addig csöndben vannak, de mihelyt helyére ül, újra sikongatnak

felmerül bennem, ezeknek az iskoláskorúaknak kik lehetnek a tanáraik  (szülőkre nem is gondolok--)

szegény zenészek meg csak zavartalanul játszanak, rájuk se hederitve-

de hát mit is tehetnének