hát az én lelkem nagyon átmelegedett....

kedves régi tanítványom volt az előadó, mint pszichiáter

még Pesten kinéztem az időpontot a neten, de rosszul, s a naptáromba így is írtam be, hogy hétfőn lesz az előadás,igyekeztem is haza, emiatt is,   aztán kiderült, hogy kedden azaz ma van...

már a belépéskor Editre bukkantam, nagyon elegáns és kedves volt... vagy 10 éve vagy több is  láttuk egymást, akkor is a könyvtárban volt eladása...



az önismeretről volt szó, az önbecsülésről, arról, hogy mennyire fontos, hogy  reális képet fessünk ill láttassunk és azt is éljük magunkról. se alá se fölé ne becsüljük...merjünk önmagunk lenni
saját életünk főszereplője, legyünk áldás, ajándék, higgyünk önmagukban s másban...



és akkor a végén elkezd beszélni rólam mint magyar tanárjáról és osztályfőnökéről aki iránt hálát érez, amiért...  s elmesélt egy esetet 

sok frusztrálás után kerültem hozzájuk magyar tanárként s ofként, és meg se mert szólalni először a rossz előzmények miatt, s hogy   egyáltalán előadásokat tart , azt most nekem köszönheti,ezért hálás.......

és egy csokor virágot nyujtott át

hát nem érdemlem meg suttogtam elérzékenyülve, mert biztos ő meg felülértékelt (hogy a témájánál maradjunk, még ha én hajlamos is vagyok az alulértékelésre )

mögöttem ugyancsak oszttársa ült, megkérdeztem, hogy te emlékszel erre az elmondott esetre? nem emlékezett,de a stílus rám vallt - mondta, s megspékelte a hallottakat azzal, hogy ő meg azért nem lett magyar tanár, mert utánam, aki olyan szépem beszélt irodalomról, nem mert...

hát ilyen ez a tanár lét, évtizedekkel később hullnak ránk a hála és köszönet virágai....


n