furcsa ill. azt hiszem fontos álmom volt, reggel még emlékeztem élesen rá, meg is jegyeztem, a végét, legalább is, de aztán nap közben elsikkadt, nem gondoltam rá, míg aztán valami ( valaki) eszembe juttatta
a fb kidobja a régi emlékeket is évfordulójukon, és volt egy ilyen amin Kálmán György Somlyó Zoltán verset mond: A szűk Könyök utcán címmel youtubera felrakottat, elé is írtam a megosztásom elé...
hogy ezt időnkét muszáj újra meghallgatnom - újragondolnom -
és közben meglepődve vettem észre egy új hozzászólást -az eltelt év alatt- mi szerint eredeti címe a versnek : Hajnali imádság a Megbeszélések Istennel c. ciklusból.
úgyhogy oda is írtam ...még a harmadik szót: hogy imádkoznom.... (egyébként címtől függetlenül Kálmán mindig is kvázi imaként mondta ezt a verset. és a meghallgatása együttimádkozás is volt egyben...
na de most ez az Isten(i) szó - a címben is - hivószóként eszembe juttatta az álmom (végét): - lényegét...de már ebéd közben:
egy hosszú, több összetételből állott szó (intézmény neve esetleg?) volt előttem, azt silabizáltam, és -mint egy rejtvényt-, a kezdőbetűket...kiszedtem és osszeolvastam (mint egy mozaikszót) és ez jött ki így DIEU... És megörültem neki, hogy feltételeztem értelme is van (a dies latinból kiindulva).. valami "isten"i jelentést tulajdonítva neki ...
azon nyomban kettős örömömben ezt a versfélét pötyögtem T jegyzetbe az okostelefonomba(nem volt nálam se toll se papír, de ) muszáj volt rögzíteni:
mikor már
úgy érzed
veszve minden
és nem hiszel
semmiben
s senkiben
mindig akkor
jön egy új jel
hogy van
van
mégis van
mégis van
isten
mindig
izen
aztán otthon utána néztem, biztos-ami biztos , az álombeli szó j: DIEU jelentésének _ a :dieu (francia) ., valóban istent (god) jelent (v.ö. Adieu)..
(az eredeti hosszú , több (idegen) szóból álló kifejezésre nem emlékszem:(, de azt hiszem legalább így el van rejtve a világban is az isteni... ki kell silabizálni(?)
és álomtól függetlenül ez a csodás Ady verskezdet is motoszkált bennem , lehet, hogy a versem mikor... indítását ez is adta?:vagy csak egybeesett...a két érzés:
Mikor elhagytak,
Mikor a lelkem roskadozva vittem,
Csöndesen és váratlanul
Átölelt az Isten.
sose fogok tudni ilyen gyönyörűket írni...jutott eszembe...de hogy olvasni tudom, és átérezni és valamikori tanárkoromban kicsit átadni is, azért is hálás vagyok és"köszönöm, köszönöm, köszönöm" (ezt is Adyval)
és ez az Edit Piaf szám is megtalált Mon Dieu (Istenem) cimmel - legyen már csak éber zenei ráadás:
lám-ám hányféleképp lehet "imádkozni"!
és még az is eszembe jutott, hogy milyen csodálatos és jól "működő" ez is:
ha mi időről időre meg is feledkezhetünk istenről. , ő nem feledkezik meg sose végleg rólunk...
