...méghozzá József Attila Irodalmi és Művészeti Társaság, szülővárosomban. És ezt ma kellett megtudnom, 60 évvel később, merthogy még mielőtt eszmélni? iskolába járni biztosan! elkezdtem volna, el is lehetetlenítették, valamiféle beolvasztással gyakorlatilag megszüntették. S hogy miért? fölöttébb tanulságos! Történelmien.
A könyvtárban volt annak az emlékkönyvnek a bemutatója, ami ennek a tiszteletreméltó társaságnak rövid sorsát mutatja be. Lányom is hazajött Szegedről, részben erre, kicsit előbb... Mindenesetre megint eléggé látszott az a két generációnyi korkülönbség köztem meg a lányom közt, sőt a még egy generáció, amit maga a könyv illetve jelenlevő szerzőik képviseltek. Szinte látható, ahogy az életünkből, ismerőseinkből múlt, történelem lesz, miközben minden csak sokszor észrevétlenül átmegy, áthajlik a másik állapotba , látszólag minden cezuraszerű változás, váltás nélkül.
Én még személy szerint, személyesen emlékszem az elhangzó nevekre is. (Ecsődi Ákos - első általánosbeli osztálytársnőm apja, Donáth Antal hegedűtanárom, Nacsa Imre testnevelőtanárom apja, Döme Mihály érettségi elnököm, Szabolcsi Gábor az egyetemen tanárom.) Lányomnak az egész csak történelem.
S történelem volta számára talán nyilvánvalóbb is. Én mindig elképedek azon, hogy mik húzódtak személyes életem hátterében társadalmilag , és hogy mennyire meghatározták, többnyire korlátozva, mégis azt.
Volt ez a társaság (Irodalmi és Művészeti!) 1947-52-ig hivatalosan, de valójában, gyakorlatilag, csak 48-ig, mert már akkor elszigetelték, ellehetetlenítették, másfél évnyi működés után. Pedig széleskörű társadalmi összefogás eredménye volt működésük. Később viszont valószínű "a fordulat éve" hatásaként a városi vezetés, az akkori "politika", szembefordult velük.
Izelítőt kaphattunk képzőművészeti és költői alkotásokból, felelevenítették előadásaikat. S egyik fő mecénásuk alakját is, aki a főtitkár volt, valójában az egész társaság "lelke": a főtéri Hajnal patikus (emlékszem rá is fokozatosan kisgyerekkoromból, mindig barátságosan, mosolyogva lehajolt hozzám), aki később - nem kis részben a zaklatások miatt – külföldre távozott: akkor már kibucban élő iker lányai után Izraelbe ment, de előtte – a kortárs szerint- még szokatlanul hosszan nézegette a parasztbarokk reformátustemplom tornyát, mintha búcsúzna )...
Nehéz idők, nehéz helyek s helyzetek...
Az életünk.
2007. szept. 15 (10 éve irtam)
